Nagyvilág

220 milliárdot osztott szét a Facebook-vezér

A Facebook-alapító Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan több mint 970 millió dollárnyi (221 milliárd forint) adományukkal a tavalyi év legbőkezűbb filantrópjai lettek.

A Zuckerberg házaspár az adománnyal, amellyel egy szilícium-völgybeli nonprofit szervezetet támogattak, az első lett azon a toplistán, amelyet a The Chronicle of Philantropy magazin állított össze az ötven legnagylelkűbb amerikai adományai alapján.

A toplista szereplői 2013-ban összesen 7,7 milliárd dollárt (1758 milliárd forintot) adtak át vagyonukból jótékony célokra, és további 2,9 milliárd dolláros (662 milliárd forint) támogatásra tettek ígéretet.

A magazin szerkesztője szerint a korábbi évekhez képest az a legfigyelemreméltóbb fejlemény, hogy milyen sok jótékony adomány származik élő adakozóktól. Stacy Palmer szerint ez annak a jele, hogy javul a gazdasági helyzet, és az emberek kevésbé aggódnak a jövő miatt.

Több milliárd dollárt fizetett Gates

A szerkesztő ugyanakkor megjegyezte: a legnagyobb amerikai adományozók némelyike azért nem került idén a listára, mivel felajánlásaikat még korábbi években tették meg, így azokat a korábbi listákon jegyezték. A Micrososft társalapítója, Bill Gates feleségével, Melindával tavaly 181,3 millió dollárral támogatták alapítványukat, ám további 3,3 milliárd dollárt is kifizettek egy 2004-es felajánlásukat beváltva.

Az adakozók közül harmincan főiskolákat és egyetemeket támogattak, ugyanakkor ezen összegek zömét is tudományos és kutatási célra adták és nem épületekre, mint a korábbi években.

Az ötven adakozó közül tíz a halála után, végrendelete révén került a listára, köztük a második legnagyobb adományt nyújtó George Mitchell. A néhai texasi férfi az energia- és az ingatlanüzletből tett szert hatalmas vagyonára. A harmadik legbőkezűbb adakozó a Nike elnöke, Philip Knight volt feleségével, Penelopéval. Ők 500 millió dollárt adtak rákkutatásra egy oregoni tudományos alapítványnak.

Michael Bloomberg, korábbi New York-i polgármester 452 millió dollárt fizetett ki összesen a művészetek, az oktatás, környezeti kérdések, a közegészségügy és egyéb ügyek támogatására.

Az ötven toplistás közül 19 ember, illetve pár írta alá a Gates és Warren Buffett által 2010-ben indított kezdeményezést, amely alapján azóta a világ 120 leggazdagabb embere és családja mondott le vagyonának legalább feléről és adományozta azt jótékony célra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik