(VG) A befektetők akár két hét alatt hozzájuthatnának pénzükhöz. A Befektetővédelmi Alap (Beva) úgy számol, hogy a garanciaszerződés PM által történő aláírásával még a héten hozzájuthatnak ahhoz a 2,8 milliárd forintos MKB-hitelhez, amelyből a brókercégek károsultjait fizetik ki. A Beva elképzelései szerint a megítélt kártérítési összeghez április 9-étől 2 hét alatt valamennyi érintett hozzájut. A Befektetővédelmi Alap ügyvezető igazgatója, Farkas Péter szerint e hét elején aláírás kerül arra a kezességnyújtási szerződésre, ami lehetővé teszi, hogy a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) 2,8 milliárd forintos hitelt folyósíthasson a Beva számára. A hitelösszegből az alap a brókercsődök áldozatait kárpótolja majd. A Beva már a múlt héten megkötötte a hitelszerződést a zártkörű pályázaton kiválasztott pénzintézettel, amely hétfőn aláírásra átküldte a kezességi szerződést a minisztériumba. A PM-ben ugyanakkor úgy nyilatkoztak lapunknak, hogy előre nem látható, meddig tart a többlépcsős engedélyeztetési folyamat. Az MKB rendkívül rugalmasnak bizonyult akkor, amikor kötelezettséget vállalt arra, hogy a garanciaszerződés aláírását követően két napon belül a Beva kártalanítást szolgáló, a Kereskedelmi és Hitelbanknál (K&H) vezetett számlájára utalja az összeget - mondta el Farkas Péter. Részletek a Világgazdaságban! >>>
Ajánlott videó
- 07:08 Fekete Pákónak esze ágában sincs feleségül venni párját, akivel 10 éve együtt vannak
- 07:07 Szándékosan elütött egy biciklis futárt Budapesten, mégsem kell börtönbe mennie
- 06:42 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:40 Galkó Balázsról a fia: Apánk menekült ki az életből
- 06:36 Hideg hajnal után napos idővel indul a hét
- 06:30 Tényleg felárat kellene fizetniük a hangoskódoknak a Ryanair reggeli járatain?
- 06:00 Mészáros Lőrincéknél is cseng a kassza Tóth Alex Premier League-be igazolása után
- 03:33 Behúzott egy hatalmasat az ellenfélnek a kiállított focikapus
- 00:00 Stratégiát vált a világelső Magyarországon
- 23:47 A reptéren fogták el a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét
- 23:26 Az újabb bíróbotrány árnyékában történelmi mélypontra került a két Serie A-óriás párharca
- 21:54 „A második félidő katasztrófa volt” – a Győr idén harmadszorra sem tudta legyőzni a Lokit
- 21:46 Terroristák robbantottak Kolumbiában: 19 halott, 48 sérült
- 06:00 Fotósorozat: így született és ragyogott fel a dupla szivárvány Szegednél
- 05:00 Mesebeli világba repít a több hektáros babócsai nárciszmező
- 18:49 Dopeman: Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja
- 20:03 Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ
- 17:17 A Final Fourt sem érte el a Fradi, mióta Kubatov megüzente a világnak, hogy öt éven belül BL-t akarnak nyerni
- 18:28 Ha ezt a darabot mindenki megnézné, másnap egy jobb országban ébrednénk
- 23:26 Az újabb bíróbotrány árnyékában történelmi mélypontra került a két Serie A-óriás párharca
- 19:22 Csak Böde csapta nyakon a védőt, de a Paks nem okozott gondot a Fradinak
- 17:08 Hidegfront érkezik a jövő héten: veszélyben a majális?
- 16:31 Már az orosz elit is egyre dühösebb az internetkorlátozások miatt
- 13:09 „El akarja kerülni, hogy gyurcsányosodjon” – politológust kérdeztünk, mi rejlik Orbán mandátum-visszaadása mögött
- 20:05 Harmadik nekifutásra összejött: a Vasas visszajutott az NB I-be
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
