Nagyvilág

Száműzik a majomház Casanováját

A németországi állatkertben élő mókusmajom olyan sok utódot nemzett, hogy már fennáll a beltenyészet veszélye. Szerencsére őt nem akarják kivégezni.

Purus, a 10 éves mókusmajom 2009-ben Bécsből került a hallei állatkertbe, ahol az 54 mókusmajom között jelenleg ő az egyetlen ivarérett hím. Huszonöt nősténytől eddig 50 utóda született, s bár ivadékai közül sokat más állatkertekbe helyeztek át, a “szülői házban” maradt serdülő lányai egyre többet sündörögnek körülötte.

Szakemberek szerint túl nagy a kockázata annak, hogyha Purus az állatkertben marad, előbb-utóbb saját leszármazottaival is párzik, márpedig az európai állatkertek fajmegmentési programjai tiltják a “rokonházasságot”, mert az veleszületett betegségekhez vezethet. Erre a szabályra hivatkozva végezték ki múlt vasárnap a koppenhágai állatkertben Mariust, a fiatal zsiráfot. Az eset óriási felháborodást keltett világszerte.

Purus a cseheknél hódíthat tovább

A majomsereglet atyjának eltávolításáról az állatkert tenyészbizottsága döntött. Mint Jutta Heuer, a majomház vezető állatgondozója a német sajtónak elmondta, Purus a következő tenyészszezontól a csehországi Zlin állatkertben folytathatja a fajfenntartást, amelyhez “a legjobb korban van”.

Purusnak csak tavaly 18 kölyke született, ezek közül 13 életben is maradt.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik