(MTI-eco) Komoly veszteséggel zártak kedden az amerikai részvények , így reagálva a Fed kamatügyekben illetékes Nyíltpiaci Bizottságának (FOMC) 50 bázispontú kamatcsökkentésére. Az amerikai értékforgalmazói szövetség elektronikus Nasdaq piacának technológiai papírokkal telített Composite indexe 4,80 százalékos (93,74 pont) csökkenés után 1857,44 ponton fejezte be a kereskedést. A Nasdaq 1998. november 13-a óta nem állt ilyen alacsonyan. Csökkent a 30 vezető iparvállalat DJIA mutatója is, mely 2,39 százalékos (238,35 pont) gyengülés után 9720,76 ponton zárt, ami 1999. március 24-e óta a legalacsonyabb záróérték. A 2000. január 14-én beállított csúcsához képest a DJIA indexe jelenleg 17,1 százalékkal marad el. A FOMC kedden 50 bázisponttal 5,0 százalékra csökkentette az alapkamatot, amely 1999. június 30-a óta nem volt ilyen alacsony. A befektetők azonna. eladásba kezdtek a kamatdöntés ismertetése után, amit szakértők azzal magyaráztak, hogy az utóbbi napokban egyre erősödött az a nézet, hogy a Fed drasztikusabb, 75 bázispontú kamatmérséklést hajt végre. Elemzők szerint az 50 bázispontú kamatvisszafogás már beépült a részvényárakba. A mostani csökkentés idén a harmadik - a Fed januárban januárban kétszer, összesen 100 bázisponttal csökkentette az alapkamatot. Ez volt a legnagyobb, egy hónapon belül végrehajtott kamatcsökkentés azóta, hogy 1987-ben Alan Greenspan került a Fed élére.
Ha további részleteket szeretne tudni, olvassa el cikkeinket a témáról! >>>
Ajánlott videó
- 07:28 Guardian: magángépek szállítják külföldre az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 07:08 Fekete Pákónak esze ágában sincs feleségül venni párját, akivel 10 éve együtt vannak
- 07:07 Szándékosan elütött egy biciklis futárt Budapesten, mégsem kell börtönbe mennie
- 06:42 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:40 Galkó Balázsról a fia: Apánk menekült ki az életből
- 06:36 Hideg hajnal után napos idővel indul a hét
- 06:30 Tényleg felárat kellene fizetniük a hangoskódoknak a Ryanair reggeli járatain?
- 06:00 Mészáros Lőrincéknél is cseng a kassza Tóth Alex Premier League-be igazolása után
- 03:33 Behúzott egy hatalmasat az ellenfélnek a kiállított focikapus
- 00:00 Stratégiát vált a világelső Magyarországon
- 23:47 A reptéren fogták el a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét
- 23:26 Az újabb bíróbotrány árnyékában történelmi mélypontra került a két Serie A-óriás párharca
- 21:54 „A második félidő katasztrófa volt” – a Győr idén harmadszorra sem tudta legyőzni a Lokit
- 21:46 Terroristák robbantottak Kolumbiában: 19 halott, 48 sérült
- 07:00 Tévhit, hogy az apró szemű a legédesebb: ez a legfinomabb eper ismertetőjele
- 06:00 Mészáros Lőrincéknél is cseng a kassza Tóth Alex Premier League-be igazolása után
- 20:03 Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ
- 23:26 Az újabb bíróbotrány árnyékában történelmi mélypontra került a két Serie A-óriás párharca
- 17:17 A Final Fourt sem érte el a Fradi, mióta Kubatov megüzente a világnak, hogy öt éven belül BL-t akarnak nyerni
- 18:28 Ha ezt a darabot mindenki megnézné, másnap egy jobb országban ébrednénk
- 13:35 Győrnek elege lett, olyat tett, amit ‘89 óta soha
- 19:22 Csak Böde csapta nyakon a védőt, de a Paks nem okozott gondot a Fradinak
- 17:08 Hidegfront érkezik a jövő héten: veszélyben a majális?
- 03:33 Behúzott egy hatalmasat az ellenfélnek a kiállított focikapus
- 21:54 „A második félidő katasztrófa volt” – a Győr idén harmadszorra sem tudta legyőzni a Lokit
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
