[FN, MTI-Eco] Az IMF ilyenkor szokásos, Világgazdasági Kilátások (World Economic Outlook) című kiadványa szerint a magyar GDP növekedése az 1999-es 4,5 százalék, majd a tavalyi 5,2 százalék után 2001-ben és 2002-ben is 4,5 százalékosnak ígérkezik . A fogyasztói árindex emelkedése az 1999-es 10 százalék, majd a 2000-es 8,2 százalék után ebben az évben 4,5 százalék, jövőre 4 százalék körül várható, éves átlagra számolva. A folyómérleg hiánya a GDP tavalyelőtti 4,3 százaléka és a tavalyi 3,6 százaléka után idén és jövőre várhatóan egyaránt 4,8 százalék lesz.
Ajánlott videó
- 05:59 Sok turista elkerülheti Budapestet, ha teljesen betiltják az Airbnb-t
- 05:05 6-8 napra elvághat a külvilágtól az árvíz egy magyar települést
- 03:33 0-2-ről fordított, és vezeti a Serie A-t a csapat, amely tavasszal épphogy bent maradt
- 22:15 Aki négy gólt lőtt első NB I-es meccsén és betalált az olimpiai döntőben is – Juhász István emlékére
- 21:36 80 ezer forintos szállítmánnyal segítette a fecskéket egy fiatal madármentő
- 21:33 A Diósgyőr hosszabbításos kupacsatában gyűrte le az NB II másodikját
- 21:32 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szégyenletes, hogy az ellenzék Facebook-vitéze a Magyar Honvédség ellen hergel
- 21:26 Súlyos erdőtűz pusztít Portugáliában
- 21:16 Pócs János elment megnézni az árvízi helyzetet a Tiszához, ahol nincs is árvízi helyzet
- 20:48 Tűz ütött ki a Tópart InterCity-n
- 20:19 Tóth Gabi a Dancing with the Starsról: Ez a legnagyobb igen, amit valaha adtam
- 20:17 Kedden döntenek az árvíz csúcsának „megskalpolásáról”
- 20:15 Jakupcsek a köztévés Ridikülről: Nem mondanám, hogy szabadon dolgoztam, ott is voltak kötelező körök, listák, ki mikor jöhet, nem jöhet
- 20:08 Napóleon építtette, most magyar celebek küzdenek benne – visszatért a Fort Boyard
- 20:02 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 16.
- 12:49 EU-eljárás indult: az Orbán-kormány nem titkolhatja, mennyit kaptak a NER-milliárdosok magántőkealapjai
- 21:16 Pócs János elment megnézni az árvízi helyzetet a Tiszához, ahol nincs is árvízi helyzet
- 16:20 Milliós ülőgarnitúrák kerültek Orbán Viktor munkahelyének teraszára
- 18:06 Magyarország aktiválta az uniós integrált válságelhárítási mechanizmust
- 18:46 „Itt minden rendben” – ezt üzente utoljára az összeroppant Titan tengeralattjáró
- 20:17 Kedden döntenek az árvíz csúcsának „megskalpolásáról”
- 13:29 Meghívták Magyar Pétert a köztévébe, Orbán Balázzsal vitázhat
- 20:08 Napóleon építtette, most magyar celebek küzdenek benne – visszatért a Fort Boyard
- 20:48 Tűz ütött ki a Tópart InterCity-n
- 16:12 Talán sosem ismerjük meg a mostani fecskepusztulás mértékét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!