[MTI-eco] Az idén a kis-és nagykereskedelmi vállalkozások beruházási kiadásaik mintegy 12,6 százalékát, mintegy 29 milliárd forintot költik információ-technológiai fejlesztésre - áll a GKI Gazdaságkutató Rt. 1500 cégre kiterjedő felmérésében. A felmérésből kiderül, hogy a válaszadó kereskedelmi cégek 78 százaléka már rendelkezik hozzáféréssel a világhálóra, az elkövetkező egy évben az Internet ellátottság várhatóan 10 százalékkal nő. A kereskedelmi cégek közül minden második üzemeltet saját honlapot, 11 százalék tervezi annak létrehozását, és csupán 17 százalékuk zárkózik el az on-line felület kialakításától. Az internettel rendelkező kereskedelmi cégek 34 százalékánál a termékek, szolgáltatások elektronikus úton való megismerésére, 11 százalékuknál megrendelésre, 6 százalékuknál a szállítási feltételek megadására, 5 százalékuknál pedig a fizetési mód meghatározására is lehetőség nyílik a világhálón keresztül. A kereskedelmi cégek körében a legelterjedtebb internet-hozzáférés, mintegy 42 százalékkal az ISDN. Ezt a kapcsolt vonali modem követi 33 százalékkal, továbbá jelentős a bérelt vonal 19 százalékos részaránya. A trendek alapján pár százalékkal várhatóan megnő a bérelt vonal aránya, és egyre inkább előtérbe kerülnek a kábeltévés és az ADSL csatlakozások elsősorban a kapcsolt vonali modemes és az ISDN hozzáférés rovására - olvasható a felmérésben.
Ajánlott videó
- 03:38 Feczkó Tamás a Kecskemét elleni vereségről: Magunkat végeztük ki
- 22:37 Szerződést bontott orosz csapatával Sztanyiszlav Csercseszov
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 22:06 Rangadót nyert a Kecskemét és élre állt az NB II-ben
- 21:38 Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
- 21:26 Telex: ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra
- 21:00 A párom anyja lettem? – így öli meg a vágyat a párkapcsolati szereptévesztés
- 20:46 Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja
- 20:36 Egy nappal a BL-meccsük előtt dobták ki az edzőt
- 20:26 Németországban és Ausztriában is találtak életveszélyes tárgyakat halloweeni édességekben
- 20:16 200-nál is több második világháborús robbanótestet találtak egy budapesti építkezésen
- 19:57 Magyar Péter négy éve még gratulált és hosszú folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek
- 19:49 WSJ: Trump felajánlotta Putyinnak, hogy amerikai közvetítéssel újra árulhatna gázt Európában
- 19:47 A tanár hangja pénteken már nem mindig jut el az utolsó padig
- 19:40 Torokfájás a síelés előtt: ugrott a hétvége?
- 18:04 Az amerikai kampány eddigi legdurvább árulása
- 15:27 Nagy Ervin Ókovácsról: Havi 4,8 millió forint sem volt elég… külön prémiumokkal emelte a saját fizetését
- 21:26 Telex: ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra
- 17:54 Úgy mellkasba térdelte a kapus az ellenfél csatárát, hogy leállt a szíve
- 19:57 Magyar Péter négy éve még gratulált és hosszú folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek
- 21:00 A párom anyja lettem? – így öli meg a vágyat a párkapcsolati szereptévesztés
- 18:03 Bár Trump nem lesz a szavazólapon, mégis róla dönt Amerika – mi az a félidős választás, és most miért különösen fontos?
- 14:31 „Egy ilyen széfbe is beleférne 9 milliárd forint, nem kell feltétlen kettő” – szakértőt kérdeztünk a Seszták Miklósnál talált széfekről
- 12:26 Egy negyvenes anyuka meghalt, egyéves gyermeke megsérült a Bögöténél történt balesetben
- 11:52 Eladhatatlan a letartóztatott osztrák ingatlanmágnás 32 milliárdos luxusvillája
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
