Nagyvilág

Számolják a voksokat Indiában

Megkezdték pénteken az indiai parlamenti választásokon leadott szavazatok összeszámlálását. A választási bizottság várhatóan a nap folyamán közzéteszi a hivatalos eredményeket - írja az MTI.

A választások rekordszámú résztvevővel zajlottak le öt hét alatt, április elejétől május 12-ig. Mintegy 551 millióan járultak az urnákhoz, így a részvételi arány elérte a szintén rekordnak számító 66,38 százalékot – közölte a szavazás befejeztével a választási bizottság.

Az exit pollok szerint a hindu nacionalista Narendra Modi lesz India következő miniszterelnöke, mivel pártja, az ellenzéki Bháratíja Dzsanata Párt (Indiai Néppárt, BJP) és szövetségesei elsöprő győzelmet arattak a kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus (INC) felett, amely egy évtizede van hatalmon.

A Reuters brit hírügynökség megjegyezte, hogy a választások előtti és utáni közvélemény-kutatási eredmények az eddigi tapasztalatok alapján meglehetősen megbízhatatlanok.

A kérdés az, hogy az egyebek között piacbarát intézkedések bevezetését ígérő Modi tömörülésének sikerül-e az 545 tagú alsóházban (Lok Szabha) elég képviselői helyet szereznie egy stabil kormány megalakításához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik