Nagyvilág

Hillary Clinton bocsánatot kért Obamától

Amiért egy amerikai lapnak adott interjújában bírálta az amerikai elnök külpolitikáját.

Sajtójelentések szerint Clinton – aki az első Obama-kormány külügyminisztere volt – helyi idő szerint kedden délután hívta fel egykori “főnökét”, akitől elnézést kért a The Atlantic című lapban megjelent bírálatért.

A volt külügyminiszter Szíria kapcsán kritizálta Obama elnököt, azt hangoztatva, hogy az Egyesült Államok a polgárháborúban túlzottan tartózkodó magatartást tanúsított és nem segített hiteles katonai erőt felépíteni a rezsimellenes felkelések kezdeményezőinek. Hillary Clinton ezt kudarcként értékelte, hangoztatva, hogy ezáltal olyan hatalmi vákuum keletkezett, amelyet a dzsihadisták töltöttek be.

Clinton szóvivője szerint az egykori first lady biztosítani kívánta Obamát arról, hogy az általa mondottak nem jelentettek támadást az elnök ellen. Egyidejűleg reményét fejezte ki, hogy – mint a szóvivő utalt rá – egymás megölelésével lezárhatják az ügyet. Ez az ölelés azóta állítólag már meg is történt, Obama és Clinton ugyanis együtt vett részt kedd este egy atlanti-óceánparti vacsorán. 

 Barack Obama és Hillary Clinton 2012-ben
Fotó:Europress 

Hillary Clintont a Demokrata Párt potenciális elnökjelölt-aspiránsának tekintik. Ő maga egyelőre még nem közölte, hogy indul-e pártja elnökjelöltségéért, bár megfigyelők szerint erre igen nagy az esély. Egy nemrégiben készített felmérés szerint a demokraták 82, a republikánusoknak pedig az 51 százaléka vélekedett úgy, hogy Clinton meg is nyeri az elnökválasztást, ha ő lesz pártjának hivatalos jelöltje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik