Belföld

A Pfizer a gyermekegészségügyért

A Pfizer gyógyszergyár magyarországi képviselete az InfoRádióval közösen a sajtó nyilvánossága előtt bejelentette, hogy adományozási programot indít gyermekegészségüggyel foglalkozó intézmények, civil szervezetek számára. A Pfizer világszerte komoly összegeket áldoz karitatív célokra, a közösség szolgálatára. A pályázati rendszerben induló program során a Pfizer Kft. 10 millió forintot oszt szét a pályázatot elnyerők között.

Ingyenes adományt igényelhetnek mindazok a nem profitorientált állami intézmények, egyesületek, szövetségek, szervezetek, alapítványok és egyéb intézmények, amelyek fő tevékenysége a gyermekegészségügy szolgálata. Ebbe a körbe beleértendők azok a tevékenységek, amelyek a gyermekek testi-lelki fejlődését, gyógyulását szolgálják. Előnyben részesülnek azok a szervezetek, amelyek a vonatkozó törvények szerint kiemelten fontos célokat szolgálnak, és amelyek megfelelnek a hatályos adótörvényekben meghatározott és őket a személyi jövedelemadók 1%-ának befogadására feljogosító feltételeknek.

A pályázat leadási határideje 2001. május 18.

További információ: Cselőtei Gabriella – Pfizer Kft. 451-1700
Gyulai Ágnes – Hill and Knowlton Hungary 351-9101

Ajánlott videó

Olvasói sztorik