Nagyvilág

Kompkatasztrófa: magyarok is vannak a fedélzeten

görög komp (komp, hajó, tenger, görögország, )
görög komp (komp, hajó, tenger, görögország, )

A komp jelenleg az albán partokhoz van közel. Az ítéletidő továbbra is nehezíti a mentést.

A Görögországból Olaszországba tartó komp reggel hat óra előtt gyulladt ki, Korfu szigetétől nagyjából 80 kilométernyire.

Frissítés (20:03) – Magyarok is vannak az utasok között?

A legfrissebb hírek szerint két magyar állampolgár is van a komp fedélzetén. Továbbea sincs információ arról, hogy a tüzet késő estig sikerült-e eloltani

Frissítés (19:30) – Egy halott, két sebesült

Egy ember életét vesztette, ketten pedig megsebesültek annak a tűznek a következtében, amely egy olasz komphajó fedélzetén ütött ki vasárnap reggel a Jón-tengeren Görögország északnyugati partjainál, de az ítéletidő rendkívüli mértékben nehezíti a mentést, a lángokat nem sikerült még eloltani.

Az esti híradásokból annyi derült ki, hogy görög utasról van szó, akinek holttestét a vízből mentette ki az olasz parti őrség egyik hajója. A férfi vélhetően a mentés során eshetett a vízbe. A két sebesültről nincsenek konkrét információk.

Frissítés (17:10) – Nincs halálos áldozat; a lángokat továbbra sem sikerült eloltani.

Egyelőre nincs sem halálos áldozata, sem sérültje annak a tűznek, amely egy olasz komphajó fedélzetén ütött ki vasárnap reggel a Jón-tengeren Görögország északnyugati partjainál, de az ítéletidő rendkívüli mértékben nehezíti a mentést, a lángokat nem sikerült még eloltani.

A hírügynökségi jelentések szerint a délutáni órákban a szél sebessége elérte az óránkénti 90 kilométert, és nagy erővel sodorta a Norman Atlantic nevű égő hajót az „olasz csizma sarka” és Albánia közötti szoros felé. Az erős légmozgás és hullámzás ezért jelentősen lassította a mentőhelikopterek és a bajba jutott komp segítségére sietett hajók számára a mentést. Hét hajó érkezett ugyanis a meglehetősen rossz időjárási viszonyok között zajló mentés segítéséhez. A bajba jutott kompot körbevették a hajók, hogy csökkentsék a hullámzást, és segítsék a mentőcsónakok vízre eresztését.

Délutánra több mint 120 embert sikerült mentőcsónakokba juttatni, egy részüket a környező hajókon helyezték el, egy másik csoportjukat az olaszországi Lecce városának kórházába szállították helikopterekkel. Az ANSA olasz hírügynökség szerint az utasok közül 268 görög, 54 török, 22 albán, 18 német 10 svájci, 9 francia, de van néhány orosz, osztrák, brit és holland is. Délután még több mint 300 ember volt a lángoló kompon.

MTI

Versenyfutás az idővel

A Mega görög tévé riportja szerint a helyszínre érkezett egy hatalmas teherszállító hajó, amely a vízre bocsátotta saját mentőcsónakjait, de a időnként négyméteres hullámok miatt nem tudott közel jutni a Norman Atlantichoz. Többen pánikba estek az égő komphajón és a tengerbe ugrottak. Olaszországból két repülőgép, egy helikopter és egy hajó indult segíteni a mentést.

A mentőalakulatok versenyt futnak az idővel, mivel még a sötétedés előtt be akarták fejezni a mentést, mielőbb meg akarták fékezni a lángokat is. A szó szoros értelmében forró volt a helyzet, mivel a komphajó alsó fedélzetén lévő mentőcsónakokhoz nem lehetett hozzáférni. Televíziós beszámolók szerint ugyanis azon a helyen olyan nagy volt a hőség, hogy az emberek cipőtalpa is olvadni kezdett, ha arra a fedélzeti részre léptek.

Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök folyamatosan konzultál olasz kollégájával, Matteo Renzivel, hogy a legmagasabb szinten koordinálják a mentési akciót.

A hajó a görögországi Patrasz kikötőjéből tartott az olaszországi Anconába, és az Othonoi görög szigettől mintegy 60 kilométerre északnyugatra adott le vészjelzést. Othonoitól északra található a térség nagyobb és jóval ismertebb szigete, Korfu.

Frissítés (13:45) – Több százan rekedtek a fedélzeten

A görög parti őrség közlése szerint 150 embert mentettek le a kigyulladt kompról, amelynek fedélzetén a legújabb hírek szerint 478 ember tartózkodott – jelentette a Reuters. A görög hajózási miniszter elmondása szerint 268 görög volt a hajón, a többiek külföldiek. A görög külügyminisztérium közlése szerint egyebek mellett németek, olaszok, osztrákok, törökök, franciák és hollandok is vannak a kompon. Egy görög utas elmondása szerint a mentést és a hajó evakuálását nyelvi nehézségek is akadályozzák.

A beszámolók szerint a viharos tengeren nehezen zajlik az utasok és a legénység mentése. Az erős szelek és a nagy hullámok mellett a hideg is veszélyt jelent. Hét hajó érkezett a meglehetősen rossz időjárási viszonyok között zajló mentés segítéséhez. A bajba jutott kompot körbevették a hajók, hogy csökkentsék a hullámzást, és ezzel segítsék a mentőcsónakok vízre eresztését. A mentésben olaszok és albánok is segítenek.

A tűz oka egyelőre ismeretlen. Annyit azonban tudni, hogy a rakodótérben keletkezett. Mintegy 222 jármű van a hajó gyomrában. Értesülések szerint 15 teherautó olajat szállított. A lángok olyan hevesen terjednek, hogy a hajó tűzvédelmi ajtajai sem képesek már ellenállni, minden megolvadt a raktérben.

Mentőcsónak hánykolódik a Jón-tengeren (MTI)

Az ok ismeretlen

A tűz oka egyelőre ismeretlen. Annyit azonban tudni, hogy a rakodótérben keletkezett. Mintegy 222 jármű van a hajó gyomrában. Értesülések szerint 15 teherautó olajat szállított. A lángok olyan hevesen terjednek, hogy a hajó tűzvédelmi ajtajai sem képesek már ellenállni, minden megolvadt a raktérben.

A Görögországból Olaszországba tartó komp reggel hat óra előtt gyulladt ki, Korfu szigetétől nagyjából 80 kilométernyire, és a kapitány azonnal elrendelte a hajó kiürítését – jelentette a Reuters. A 222 járművet szállító Norman Atlantic nevű komp fedélzetén 411 utas volt, valamint egy 55 fős személyzet.

A brit hírügynökség információi szerint 130 utast már sikerült átszállítani egy közelben hajózó teherhajó fedélzetére. A komp felé hét hajó indult el, valamint mentőhelikopterek és egy C-130-as keresőgép. A mentést a viharos tenger és a magas hullámok nehezítik.

A görög televízióknak betelefonáló utasok elmondása szerint szervezetlenül zajlik a komp evakuálása. “Magunkat próbáljuk menteni” – mondta el egy utas. Állítása szerint a személyzettől nem kaptak mentőmellényeket, amiket végül saját maguk vettek ki dobozokból, hogy legyen esélyük a megmenekülésre. Az utas közlése szerint a legénység nem engedett le annyi mentőcsónakot, amennyibe mindenki be tudott volna férni. “Nincsen koordináció” – jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik