A pályakezdő fiatalok a cégek „újszülöttjei”. A vállalat számukra teljesen új világ, új szabályokkal, normákkal, melyeket addig nem ismertek. Ha a cég nem fordít elég figyelmet beilleszkedési problémáikra, egyedül kell megküzdeniük az új rendszer elfogadásával, a kialakult konfliktusok feldolgozásával. Számukra kínálnak lehetőséget a pszichodráma csoportok, melyek kifejezetten a huszonévesek problémáinak feldolgozására alakultak.
Orientációs program – néha nem elég
Az Hewitt Inside Consulting Rt. által végzett „Legjobb munkahely” felmérés szerint, melyben félszáz cég vett részt, a vállalatok 74 százaléka használ formális orientációs programot. Ennek során az új belépőknek bemutatják a céget, a belső működési szabályokat, a fő termékeket, a vállalt értékeit és filozófiáját is ismertetik velük. A résztvevő cégek új alkalmazottainak átlagosan 75-80 százaléka élhet az program nyújtotta lehetőségekkel. A felmérésből természetesen nem derül ki, hogy az orientációt milyen mélységben segítik.
Az emberi erőforrásra figyelmet fordító vállalatoknál találhatunk mentori rendszert is. Minden új belépő kap egy mentort, egy gondját viselő régi alkalmazottat, aki „gondos pótszülőként” segíti az új munkatárs első lépéseit.
A formális orientációs program lezárulhat fél óra alatt is. Kimerülhet az iroda bemutatásában. Ilyenkor persze megeshet, hogy a pályakezdők mégsem tudják feldolgozni a számukra teljesen új környezetet. A megoldatlan konfliktusok feszültséghez vezetnek, s a friss diplomásnak csak elmegy a kedve a munkától. Gyakori az első munkahely feladása.
Másra is használható
A pszichodráma módszerét a vezetési tanácsadásban is használják. Workshopok keretében leginkább a kommunikáció javítására és a változásokkal szembeni ellenállás feloldására alkalmas. A leggyakrabban előforduló témák:
• Nőként összeegyeztetni a magánéletet és a hivatást.
• Megküzdeni az elvárásokkal.
• Rivalizálás az azonos szinten levő munkatársakkal.
• Autoritás elfogadása, konfliktusok a főnökkel.
• Döntésképtelenség (Milyen munkahelyet válasszak? Váltsak vagy maradjak?)
• Munkahelyi szabályok elfogadása, betartása. A diákélet szabadságának feladása, új korlátok.
• Nemiség a munkahelyen. Az üzletasszony szerep. Nőként viselkedhetnek a nők, ha komoly partnerként szeretnének szerepelni? Lehet-e egy férfi „macsó”?
• A teljesítési kényszer, teljesítmény miatti szorongás a férfiaknál.
„Saját életet kezdek”
Móra Xavér pszichológus, aki az OD Partner Kft. tanácsadója is, két évvel ezelőtt „Saját életet kezdek” néven indította első pszichodráma csoportját, melynek a huszonévesek problémáinak feldolgozása volt a célja.
A csoportba jelentkezőknek segít a munkahelyi konfliktusok és szerepek vállalásában. A csoport összetétele vegyes, férfiak és nők körülbelül egyenlő arányban jelentkeznek és maradnak a csoport tagja. Legfontosabb a bizalom kiépülése. Az újra megélt szituációk olyan feszültséget teremthetnek, melyek síráshoz vezetnek.
Móra Xavér jelenleg a második ilyen csoportját vezeti, s a későbbiekben is szeretne ezzel a témával foglalkozni, mert van rá igény. Ez egy kifejezetten nehéz életszakasz. Nemcsak a munka világa jelent terhet ezeknek a fiataloknak. Minden téren az önállóvá válással kell megküzdeniük.
A pszichodráma – újrajátszani az élményt
A pszichodráma módszerét Moreno Roman dolgozta ki az 1920-as években. Magyarországon a hatvanas évek végétől használják. Egy pszichodráma csoport létszáma legfeljebb 12, egy „kurzus” 85-250 órát foglal magába. Egy foglalkozása legalább 2-3 órát vesz igénybe, de lehet egynapos összejöveteleket is szervezni.
A módszer lényege az élmények újrajátszása, újraélése. Ezzel segítik hozzá a résztvevőket a konfliktusok feloldásához. Minden foglalkozás azzal kezdődik, hogy a csoport tagjai elmondják, mi történt velük az utolsó találkozás óta. Ezután a csoport közösen kiválaszt egy témát, s ezáltal természetesen egy személyt is, akinek a problémáját fel akarják dolgozni.
A megélt szituációt az adott csoporttag több szerepből is újrajátszhatja. Így megértheti a vele konfliktusban álló személyek motivációit és indulatait is. Az eljátszott szituáció során felvetődött problémákat egy új jelentben dolgozzák fel.
A folyamat végére sikerül feltárni a konfliktus valódi gyökerét. „A pszichodrámában nem cél a dolgok értelmezése és megmagyarázása. A megélt szituációk visznek el a megoldásig.” Ez segít abban, hogy a csoporttagok indulataikat legyűrjék, magukat kívülről tudják látni.
