Nagyvilág

A görög miniszterelnök szerint a náci párt szavazói nem nácik

arany-hajnal-2(960x640)(1).jpg (arany hajnal)
arany-hajnal-2(960x640)(1).jpg (arany hajnal)

Antonisz Szamarasz kormányfő kezdettől fogva elítélte az Arany Hajnal tevékenységét, de ellenzi a betiltását – mondta a Kurier című osztrák lapnak. Szerinte a neonácikkal a demokrácia adta fegyverekkel kell felvenni a harcot.

A miniszterelnök úgy vélte, hogy a görög igazságügyi hatóságok közvetve megerősítették az ő álláspontját. Emlékeztetett arra, hogy a párt vezetőit idegenellenes tevékenység, uszítás és terrorcselekmények szervezésének vádjával letartóztatták. Ez azt jelenti, hogy az igazságszolgáltatás rendszere funkcionál.

Szamarasz szégyenletesnek nevezte, hogy Görögországban egyáltalán van egy ilyen párt. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy azok az emberek, akik a 2012-es választásokon az Arany Hajnalra szavaztak, nem neonácik. A párt vezetői viszont igen – tette hozzá.

A görög parlament a közelmúltban úgy döntött, hogy az Arany Hajnaltól megvonja az állami pártfinanszírozási támogatást.

A 300 fős görög törvényhozásban 18 mandátummal rendelkező szélsőséges párt ellen a múlt évben azt követően indult büntetőeljárás, hogy szeptemberben egyik híve meggyilkolta Pavlosz Füszasz antifasiszta rappert. Az ügyben a párt kilenc parlamenti képviselőjét a többi között bűnszervezetben való részvétellel és annak vezetésével, valamint illegális fegyvertartással vádolták. Az Arany Hajnal három vezetőjét, köztük Nikosz Mihaloliakosz pártelnököt letartóztatták.

Az Arany Hajnal – amely közvélemény-kutatások szerint a harmadik legnépszerűbb párt Görögországban – alkotmányellenes összeesküvésnek tartja az ellene folyó eljárást, és azt hangoztatja, hogy politikai üldözés áldozata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik