Belföld

A www.valasztasi.info honlap 2002. Február 22-én aktiválva lett.

Ennek az újszerű Internetes szolgáltatás beindításának alkalmából Sajtótájékoztatót tartott a honlap fejlesztője és egyben üzemeltetője, a Comfort-Netshare Kft.

A Hyatt Regency Budapest Szálloda Bleriot különterme zsúfoltig tele volt az érdeklődőkkel, akik főleg a sajtó és a választási pártok képviselői voltak.
A valasztasi.info szolgáltatásait Unyi Gábor, a Comfort-Netshare Kft. ügyvezető igazgatója és Pergel Attila fejlesztő ismertette. Külön kitértek arra, mik azok a szolgáltatások, amelyek leginkább fontosak a pártok, a közvélemény kutatók, a médiák, a választók számára. A honlap látogatottságának fokozása érdekében nyereményjáték is megtalálható a valasztasi.info honlapon.
A honlap bemutatását követően kérdéseket tehettek fel a jelenlevők.
Az üzemeltetők felajánlották azt is, hogy azok a pártok, amelyek nem rendelkeznek kellő infrastrukturával, azok a cég irodájában bevihetik az adataikat.
A Comfort-Netshare Kft. bízik benne, hogy ez a rendkívüli szolgáltatás, amit a valasztasi.info honlap segítségével adnak a 2002. évi választások során minél több embernek szolgáltat majd információt és hozzásegít mindenkit ahhoz, hogy a választások során a döntésük határozottabb és jó lehessen!
A sajtótájékoztató után kávészünetet tartottak, ami alatt még igen hosszan beszélgettek egymással a jelenlévők.

Néhány kérdés és válasz a valasztasi.info honlap kapcsán:

Hol érhető el a valasztasi.info honlap?
A honlapot a http://www.valasztasi.info/ honlap címen lehet elérni.

Milyen szolgáltatásai vannak a valasztasi.info honlapnak?
1., Párt események
2., Párt hírek
3., Keresés a hírekben
4., Nyilvános Fórum teljesen szabad témakörökben
5., Keresés a Fórumban
6., Választási eredmény előre jelzése ( melyik pártra szavaznának )
7., Választási eredmény előre jelzése ( a pártok hány százalékos eredményt fognak elérni )
8., hirdetések

Miben adhat segítséget a pártoknak a valasztasi.info honlap?
1., Ingyenesen hirdethetnek legalább 2 alkalommal a honlapon
2., Ingyenesen közölhetik folyamatosan a saját maguk szerkesztett, különböző, pártjukhoz kötődő eseményeket
3., Ingyenesen közölhetik folyamatosan a saját maguk szerkesztett híranyagaikat
4., Ingyenesen mondhatják el véleményüket a fórum legkülönbözőbb témaköreiben
5., Ingyenesen kapnak gyors információkat a választási eredmények előrejelzéseiről
6., Nagyon kedvező áron hirdethetnek a honlapon

Kik fogják igénybe venni a valasztasi.info honlap szolgáltatásait?
Azok a választó polgárok, akik Internet eléréssel rendelkeznek, mindannyian igénybe vehetik 2002. Február 22-től a honlap szolgáltatásait.
Előrejelzéseink szerint több százezer ember fog legalább egyszer ellátogatni a honlapra.

Hogyan lehet a párt eseményeket és híreket közzétenni?
A pártok megkapták a kezelési leírást és a felhasználó azonosító kódjaikat. Ezek felhasználásával az adminisztrátori területen önállóan szerkeszthetik a híreket és eseményeket.

Hogyan lehet képi információkat is közzé tenni?
A szövegszerkesztés során akár html oldalról is kimásolható a képi anyag és beilleszthető az itt megjelenítendő szövegkörnyezetbe.

Hogyan lehet a már meglévő honlap oldalakra hivatkozni?
A szerkesztett szövegekben a honlap URL címe meghatározható, amire egy kattintáson át eljuthatunk a cél honlapra.

Hogyan lehet a nyilvános fórumban fórumtémákat és témaköröket indítani, és a témakörökre reagálni?
A fórum szolgáltatása mindenki számára hozzáférhető.
A nyilvános fórum használatához nem kell az adminisztrációs jog.
A Fórumba a forum@valasztasi.info címen lehet kérni új fórumtéma indítását, melyet 8 órán belül létrehoznak az üzemeltetők.
A fórumtéma alá korlátlanul lehet témaköröket létrehozni, melyeket minden regisztrált felhasználó meg is tehet (ha regisztrálni szeretne, kattintson a “fórum ” linkre és ezt követően a középen felül található “regisztráció ” linkre kattintson!
Adja meg az adatait (kötelező kitölteni a név, jelszó, email, város mezőket)
A fórum létrehozásakor lehet választani, hogy csak regisztrált tagok, vagy (Anonim) azonosítatlan felhasználók szólhassanak hozzá.
Miután regisztrálta magát, be kell, hogy lépjen a fórumba.
Innentől jogában áll a témákhoz hozzászólni, illetve új témákat is létrehozni.
A keresés funkcióval a teljes hozzászólási tartományban kereshet szóra, illetve kifejezésre.
Moderálás kérhető a moderator@valasztasi.info email címen. A trágár és a nem oda illő hozzászólásokat folyamatosan moderálják, illetve azokat törlik az üzemeltetők.

Mikor, milyen választási információkat tud szolgáltatni a honlap?
1., 2002. március 20-tól április 4-ig a területi listát állító jelölő szervezetek hirdetéseit legalább egyszer ingyenesen közzé teszik a szolgáltatók.

2., 2002. április 6-án lezárják a konkrét pártra adható előzetes szavazás lehetőségét.

3., 2002. április 7-én reggel 8:00 órától a ténylegesen leadott szavazatok információs gyűjtését megkezdik a honlapon. Az így begyűjtött adatok az exit poll eredményeket adják majd.

4., Mivel 2002. március 30-tól április 7-én 19.00 óráig a választással kapcsolatos közvélemény-kutatás eredményét nem szabad nyilvánosságra hozni (Ve. 8. § (1) bek.), ezért a honlapon szüneteltetni fogják az üzemeltetők az eredmények kijelzését.

5., 2002. április 6-án 0.00 órától április 7-én 19.00 óráig választással kapcsolatos hirdetést nem jelenítenek meg a honlapon és nem jelennek meg a párthírek sem, illetve a párt események sem.

6., 2002. április 7-én 19:01 perctől kezdődően közéteszik az alábbi eredményeket:

– A választás eredményét, a pártok százalékos megosztását ismertető adatok 2002. február 22-március 29. közötti időszakban.
– A választás eredményét, a pártok százalékos megosztását ismertető adatok 2002. február 22-április 6. közötti időszakban.
– A választás eredményét, a pártok százalékos megosztását ismertető adatok 2002. február 22-től folyamatosan.

– A konkrét pártokra adott előzetes szavazatok eredménye 2002. február 22-március 29. közötti időszakban.
– A konkrét pártokra adott előzetes szavazatok eredménye 2002. február 22-április 6. közötti időszakban.

– A konkrét pártokra adott tényleges szavazatok eredménye 2002. április 7-én 8:00-tól 19:00 óráig.
– A konkrét pártokra adott tényleges szavazatok eredménye 2002. április 7-én 8:00 órától folyamatosan.

7., 2002. április 8-ig közzéteszik a hivatalos választási eredményeket.

8., 2002. április 8-tól április 18-ig a területi listát állító jelölő szervezetek hirdetéseit legalább egyszer ingyenesen közzéteszik.

9., Mivel 2002. április 13-tól április 21-én 19.00 óráig a választással kapcsolatos közvélemény-kutatás eredményét nem szabad nyilvánosságra hozni (Ve. 8. § (1) bek.), ezért a honlapon szüneteltetni fogják az eredmények kijelzését.

10., április 20-án 0.00 órától választással kapcsolatos hirdetést nem jelenítenek meg a honlapon és nem jelennek meg a párt hírek sem, illetve a párt események sem.

11., 2002. április 20-án lezárják a nyereményjátékban való részvételi lehetőséget, további adatokat nem fogadunk be a pártok százalékos megosztására vonatkozóan.

12., 2002. április 21-én 19:01 perctől kezdődően közzéteszik az alábbi eredményeket:

– A választás eredményét, a pártok százalékos megosztását ismertető adatok 2002. február 22-március 29. közötti időszakban.
– A választás eredményét, a pártok százalékos megosztását ismertető adatok 2002. február 22-április 6. közötti időszakban.
– A választás eredményét, a pártok százalékos megosztását ismertető adatok 2002. február 22-április 12. közötti időszakban.
– A választás eredményét, a pártok százalékos megosztását ismertető adatok 2002. február 22-április 20. közötti időszakban.

– A konkrét pártokra adott előzetes szavazatok eredménye 2002. február 22-március 29. közötti időszakban.
– A konkrét pártokra adott előzetes szavazatok eredménye 2002. február 22-április 6. közötti időszakban.
– A konkrét pártokra adott előzetes szavazatok eredménye 2002. február 22-április 12. közötti időszakban.
– A konkrét pártokra adott előzetes szavazatok eredménye 2002. február 22-április 20. közötti időszakban.

– A konkrét pártokra adott tényleges szavazatok eredménye 2002. április 21-én 8:00-tól 19:00 óráig.
– A konkrét pártokra adott tényleges szavazatok eredménye 2002. április 21-én 8:00 órától folyamatosan.

13., 2002. április 22-ig közzéteszik a hivatalos választási eredményeket.

Milyen nyereményjátékról van szó?
Annak érdekében, hogy a valasztasi.info honlap látogatottsága nagy legyen, nyeremény játékot indítottak az Internetezők számára, melynek lényege az, hogy nyereményben részesülnek a választás végső eredményét ( pártok százalékos végeredménye ) legjobban megbecsülők.
A játék ideje: 2002. Február 22-április 19.
A játék leírása:
A játékosnak azt kell előre megbecsülnie, hogy mi lesz a választási eredmény a 2002. Évi választások során.
A választási eredmény a pártok által elért százalékos eredmény.
Figyelem! Nem csak a Parlementbe jutott pártokról van szó!
A játékban az győz, aki legjobban meg tudta közelíteni becslésével a tényleges eredményt.
A tényleges eredmény a tényleges szavazatok alapján jön létre.
A tényleges eredményt csak a legtöbb százalékot elért 10 párt esetén fogjuk kiértékelni.
Az eltéréseket pártonként vizsgáljuk meg. Az eltérések összesítése után a legkisebb eltérést elért játékos a győztes.

Nyeremények:

Elért helyezés Nyeremény
1. 2 fő részére nagy értékű európai utazás
2-20 nagy értékű tárgy nyeremény
21-176 zenei CD
177-386 zenei kazetta

Milyen hirdetéseket lehet elhelyezni a valasztasi.info honlapon?
Banner méretek:
468*60
150*400
120*200
725*60
A bannerek lehetnek Flash és Gif, illetve JPG formátumúak.

Hogyan tudja elkészíteni a banner hirdetését?
Ha erre a feladatra nincs munkatársuk, akkor ebben is segíteni tud a honlap üzemeltetője, a Comfort-Netshare Kft.
Az alábbi árak mérettől független nettó árak:
Flash: 140E
Gif 80E
JPG:60E

Milyen hirdetési tarifák vannak a banner hirdetésekre?
A hirdetési díj a statikus (állandóan megjelenő!) banner hirdetés megjelenítési dátumától függ első sorban:

Vállalkozások számára:

2002. február 22-től február 28-ig:
20.000,-Ft+ÁFA/nap
2002. március 1-től március 15-ig:
30.000,-Ft+ÁFA/nap
2002. március 16-tól március 31-ig:
50.000,-Ft+ÁFA/nap
2002. április 1-től április 5-ig:
80.000,-Ft+ÁFA/nap
2002. április 8-tól 15-ig:
50.000,-Ft+ÁFA/nap
2002. április 16-től április 19-ig:
80.000,-Ft+ÁFA/nap
2002. április 22-től május 31-ig:
20.000,-Ft+ÁFA/nap

Pártok számára:

2002. február 22-től február 28-ig:
10.000,-Ft+ÁFA/nap
2002. március 1-től március 15-ig:
20.000,-Ft+ÁFA/nap
2002. március 16-tól március 31-ig:
30.000,-Ft+ÁFA/nap
2002. április 1-től április 5-ig:
50.000,-Ft+ÁFA/nap
2002. április 8-tól 15-ig:
30.000,-Ft+ÁFA/nap
2002. április 16-től április 19-ig:
50.000,-Ft+ÁFA/nap
2002. április 22-től május 31-ig:
10.000,-Ft+ÁFA/nap

Kivel lehet hirdetési szerződést kötni?
A Comfort-Netshare Kft.-vel, illetve a Comfort-Netshare Kft. szerződéses partnereivel, reklámügynökségekkel.

Mivel foglalkozik a Comfort-Netshare Kft.?
A COMFORT-NETshare Kft. fő szakterülete a számítógépes kommunikáció. Internet behívó egységeket és kiegészítő eszközöket ( külső E1/PRI szervereket, DSL szervereket, modem pool-okat, multiport vezérlőkártyákat, konvertereket ), Ethernet hálózati elemeket (terminál-, soros-, és printer szervereket, Ethernet repeatereket, switcheket, routereket ) forgalmazunk. Ezekkel az eszközökkel hálózatépítést is vállalunk. Korszerű modemes kapcsolatok (fájl átvitel, távvezérlés, terminál emulációk, távoli LAN-LAN kapcsolatok, hálózati kommunikáció) megvalósítását kínáljuk, kapcsolt vagy bérelt telefonvonalakon, ISDN-en, DSL-en és rádiótelefonon keresztül. A modemekhez kommunikációs programokat is forgalmazunk. Az adatvédelmi, adathozzáférés-ellenőrző és -titkosító berendezésekkel az illetéktelenek hozzáférését korlátozzuk a védett adatokhoz. Számítástechnikai Szaküzletünkben ezen kívül más számítógépes berendezéseket, szoftvereket is forgalmazunk. A vásárlást kényelmesebbé tettük az ON-LINE SZAKÜZLETÜNK beindításával ( http://www.comfort.hu )
A BUSINESS CLUB COMFORT keretén belül szakmai rendezvényeket is szervezünk. A KOMMUNIKÁCIÓ szaklapunkban az újdonságokat mutatjuk be. Az INTERNET ROCK CAFE-ban nyilvános INTERNET szolgáltatást kínálunk az érdeklődőknek. Az Internet technikával azóta foglalkozunk, amióta hazánkban is jelen van. A hardver megoldásokon kívül saját fejlesztésű szoftverrel és tartalmi szolgáltatással támogatjuk az Internetes kereskedelem elterjedését. Magyarországon elsőként vezettük be az elektronikus kereskedelmet Interneten, elsőként szerveztünk Internet tábort, elsőként nyitottuk meg azt a szaküzletet, ahol kommunikációs eszközöket lehetett vásárolni, elsőként szerveztünk olyan rendezvényt, ahol az Internet szolgáltatást mobil körülmények között, hajón biztosítottuk, elsőként indítottunk a kommunikációval foglalkozó szaklapot és elsőként nyitottuk meg az Internet kávézót. Az 1997-1999 időszakot vizsgálva cégünk Kelet-Európa leggyorsabban fejlődő cége lett.
Az általunk kifejlesztett On-line Shop Szoftver segítségével elektronikus kereskedelmi megoldásokat kínálunk a kis és közepes cégeknek. WEB-es alkalmazási moduljaink ( aukció, adatlap kezelő, banner csere, képküldő, társalgó, fórum, Web bázisú E-mail, fájl menedzser, katalógus kezelő, matematikai megoldások, látogató számláló, vélemény fogadó és értékelő, hírlevél, kereső, hírprogram ) segítségével gyors komplex megoldásokat tudunk megvalósítani az Interneten, de egyedi fejlesztésekkel is állunk az ügyfelek rendelkezésére.
C, C++, TCL, PERL, PHP, HTML, DELPHI, SQL Programozási nyelveken állítunk elő szoftvereket. Eddigi munkáinknak köszönhetően, számost olyan alkalmazási modul és önálló szoftvert sikerült elkészíteni, melyek még mindig egyedülállóak az országban, esetenként a világban. Alap célkitűzésünk. Hogy a megrendelő elképzelését kielégítsük, informáljuk azokról a további lehetőségekről, melyek esetleg nem ismertek előtte. A Programozási feladatainkat három külön csoportba sorolhatjuk
– Web szerveren futó alkalmazások, szoftverek.
– Kliens oldalon futó szoftverek
– UNIX alapú szoftverek, melyeket a Web szerver kiszolgálásához készítünk.
Rendelkezünk fejlesztői személyzettel, akikkel képesek vagyunk egy komplex feladat ellátására is, ami a hardverek összeválogatásától kezdve, a folyamatirányító alkalmazásig, esetleg önálló operációs rendszer megírásáig is kiterjedhet.
Programozási munkáink alatt, a UNIX-os környezetet részesítjük előnybe, mivel ez napjaink legbiztonságosabb és megbízhatóbb platform. Természetesen munkáink között megtalálható Windows NT-s környezetre fejlesztett szoftver is.

Hogyan lehet kapcsolatba kerülni a Comfort-Netshare Kft.-vel?
COMFORT-NETshare Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Cím: Teve Center, Budapest, Teve u. 41., H-1139
Tel: (06-1)-239-5373, Fax: (06-1)-239-5374
E-mail: comfort@comfort.hu
Szakmai honlap: http://www.comfort.hu
Szolgáltatások honlapja: http://www.netshare.hu
On-line áruházak: http://www.eurshop.hu
Ügyvezető igazgató: Unyi Gábor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik