Nagyvilág

Csoportos nemi erőszakkal büntették szerelméért

india (india)
india (india)

Különösen felháborító az esetben, hogy a falu bölcsei rendelték el. A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Csoportos megerőszakolással büntetett egy húszéves nőt az indiai Nyugat-Bengál államban egy falu vezetése, mert titokban egy más vallású férfival folytatott szerelmi viszonyt – közölte a helyi rendőrség csütörtökön.

Az eset az állam székhelyétől, Kolkatától 240 kilométerre nyugatra fekvő Szubalpur településen történt. A bűnügyben 13 helyi lakost vettek őrizetbe.

A hatóságok tájékoztatása szerint az elöljáró rendkívüli falugyűlést hívott össze kedden a település főterére, hogy ítélkezzenek az előző nap leleplezett szerelmespár ügyében. Erre őket is megidézték, de a falugyűlés alatt egy-egy fához voltak kötözve. A falu tanácsa végül olyan döntést hozott, hogy fizessenek fejenként 25 ezer rúpia (mintegy 90 ezer forint) bírságot. A fiatal nő szülei közölték, hogy nem képesek előteremteni ekkora összeget. A nő csoportos megerőszakolását ezt követően rendelték el. A történtek után a nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Nem tudják megvédeni a nőket?

Indiában az elmúlt években hatalmas felháborodást váltott ki több, csoportosan elkövetett nemierőszak-cselekmény, illetve az, hogy a kormány tehetetlennek bizonyult a nők megvédésében.

A nyugat-bengáli bűncselekmény különösen felháborító amiatt, hogy azt a falu bölcseiből álló tanács rendelte el. Az ilyen tanácsok döntései jogilag nem kötelezőek Indiában, de a település közösségének akaratát fejezik ki. Aki semmibe veszi a tanács döntését, azt kitaszítják a közösségből.

Minden 22. percben…

Nemcsak optikai csalódás, hogy Indiából szinte hetente érkeznek hírek nemi erőszakról: 2001 óta 16 ezerről 26 ezerre emelkedett a szubkontinensen bejelentett nemi erőszakos esetek száma. A házasságon belüli eseteket nem számolják bele a statisztikák, az nem lévén bűncselekmény. Ugyanakkor a kép kissé finomodik, ha hozzávesszük, hogy az egy főre jutó nemi erőszakos cselekmények száma nem mondható magasnak, még nyugati összehasonlításban sem.

Mégis mellbevágó az adat: minden 22. percben megerőszakolnak valakit Indiában. Városok szerint Újdelhi a legveszélyesebb. Egy 2013-as BBC-jelentés szerint 7200 gyerek esik áldozatául Indiában az erőszaknak. A törvénykezés is próbál reagálni: egy tavaly hozott törvény értelmében nemi erőszakért legalább 7 év börtön szabható ki, de akár életfogytig tartó büntetés is, az esettől függően.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik