Nagyvilág

Obama drónjai 2400 embert öltek meg

amerikai drón (drón, )
amerikai drón (drón, )

Elnökségének eddigi öt éve alatt nyolcszor annyi dróntámadást hajtottak végre, mint elődje két elnöki periódusának nyolc éve alatt.

Több mint 2400 ember, köztük legalább 273 civil vesztette életét a Barack Obama elnökségének első öt éve alatt végrehajtott mintegy 390 amerikai dróntámadásban Pakisztán, Jemen és Szomália területén – jelentette csütörtökön a The Bureau of Investigative Journalism brit tényfeltáró civilszervezet.

Az Obama által elrendelt első dróntámadást pontosan öt évvel ezelőtt, 2009. január 23-án hajtották végre – mindössze két nappal az elnök beiktatása után.

Az első jelentések arról számoltak be, hogy a Pakisztán – a tálibok rejtekhelyéül szolgáló – törzsi területein elkövetett csapásban tíz fegyveres, köztük vélhetően egy fontos célpont életét vesztette. Később azonban kiderült, hogy legalább kilenc civil volt a halottak között. Aznap a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) másodszor is lecsapott, s akkor már az összes áldozat – 5-10 fő – civil volt.

Ennek ellenére a Nobel-békedíjas Obama elnökségének eddigi öt éve alatt nyolcszor annyi dróntámadást hajtottak végre, mint elődje, George W. Bush két elnöki periódusának nyolc éve alatt, és összesen hatszor annyi áldozatot szedtek a robotrepülőkkel végrehajtott csapások, mint 2001 és 2009 között – írta a The Bureau of Investigative Journalism.

Kevesebb a civil áldozat

Ugyanakkor az adatokból az is kiderült, hogy az egy dróntámadásra eső civil áldozatok átlagos száma felére csökkent Obama elnöksége alatt (3-ról 1,43 főre). Pakisztánban az utóbbi időkben – részben a technológiai fejlődés, részben a helyi kormány egyre hevesebb ellenkezése miatt – csökkent a csapások, és ezáltal civil halálos áldozatok száma, és 2013 az első olyan év volt a drónháború kezdete óta, amely során egy civilt sem öltek meg a távirányítású gépek rakétái az országban.


Fotó: AFP

Jemenben ellentétes az irány

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet fontos melegágyának számító Jemenben azonban pont ezzel ellentétes irányt vett a drónháború: a tavalyi évben szedték a legtöbb civil áldozatot az amerikai csapások. Az év végén, december közepén egy különösen tragikus incidens hívta fel a robotrepülőgépekkel való csapásmérés veszélyeire a figyelmet: egy amerikai rakéta egy esküvői menetet lőtt szét, legalább 15 ember halálát okozva.

A drónháborút érő bírálatok miatt egyébként Obama tavaly májusban szigorú szabályokat határozott meg a légicsapásokra vonatkozóan, amelyek a pilóta nélküli gépek bevetését hivatottak korlátozni. Ugyanakkor a The Bureau of Investigative Journalism szerint Pakisztánban és Jemenben több embert öltek meg a drónok a bejelentést követő hat hónapban, mint az azt megelőző fél évben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik