Nagyvilág

Budapesten is megemlékeznek Saronról

ariel saron (ariel saron)
ariel saron (ariel saron)

Izrael budapesti nagykövetsége várja mindazokat, akik részvétüket szeretnék kifejezni a szombaton elhunyt egykori izraeli kormányfő, Ariel Saron halála miatt. Hétfő, kedd és szerda délután várják a nagykövetség II. kerületi, Fullánk utcai épületébe az emlékezőket.

Ariel Saron, Izrael tizenegyedik miniszterelnöke szombaton halt meg. 2006 elején agyvérzés nyomán kómába esett, és azóta sem tért magához.

A 85 éves korában szombaton elhunyt politikus hosszú karrierje alatt az izraeli hadsereg parancsnoka is volt, később pedig ő lett az a kormányfő, aki levezényelte az egyoldalú kivonulást a Gázai övezetből.

A volt izraeli miniszterelnök hivatalos állami búcsúztató szertartása hétfő délelőtt volt Jeruzsálemben, a kneszet épülete előtt. A koporsót szállító katonai konvoj ezt követően a családi birtokra, a Gázai övezethez közeli Szikomor-tanyára indult, ahol Brassóból elszármazott felesége, Lili mellé temetik a politikust.

A hivatalos állami búcsúztatáson jelen volt Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik