Komoly üzletté nőttAngliában VIII. Henrik 1537-ben királyi rendeletben rögzítette, hogy február 14-e Szent Valentin napja. A XVIII. századra népszerűvé váltak a kézi készítésű képeslapok. A XIX. században már kereskedtek is a képeslapokkal, a XX. század elején pedig elkezdődött tömegnyomásuk. Mára a Valentin nap masszív üzletté vált. A képeslap mellett az angolszász országokban ma már elvárás az ajándék is: tavaly az USA-ban a Valentin nap alkalmából eladott ajándékok összértéke elérte a kétmilliárd dollárt.
Edinburgh és Glasgow versengéséből a kultúra és a fesztiválok terén eddig minden kétséget kizáróan az előbbi került ki győztesként. Glasgow azonban nem könnyen törődik ebbe bele: a Macintoshnak köszönhetőn építészetileg lenyűgöző, fiatalos, nyüzsgő város vezetése 5000 fontos hatástanulmányt készítetett annak feltárására, hogyan lehetne Szent Valentin maradványaira építve fellendíteni a turizmust egy olyan évszakban, amelyben az idegenforgalom szezonálisan rendszerint gyenge.
Szivecskék és virágok
A kampány eredményeképpen született meg a tíznapos fesztivál gondolata. A február nyolcadikán nyiló, 50 ezer fontos rendezvénysorozat tobzódik a szerelemben: a mozik érzelmes filmek garmadáját tűzik műsorra – köztük a Casablancát, a Doktor Zsivágót vagy Zefirelli Rómeó és Júliáját -, klasszikus és dzsesszkoncerteket szerveznek, kiállításokat, felolvasóestek és utcabált tartanak.
A Buchanan sétálóutca kirakatai múzeummá alakulnak át: a szervezők szerint ez lesz a világ legnagyobb képzőművészeti show-ja. Február 14-én nagyszabású bállal emlékeznek meg Valentin napjáról. A város kivilágított szívecskékbe és virágokba öltözik a fesztivál idejére.
A fesztivál részletes programja >>
A Valentin nap eredeteAz ősi rómaiak minden év február 15-én rendezték Lupercalia ünnepét. Lupercus, illetve a rómaik által Faunusként is tisztelt isten az erdők, mezők, s a bennük élő állatok jóstehetségű, jóakaró istene volt. Eredetileg ezen a napon áldozatot mutattak be az istennek, később egyben a megtisztulást és a tavasz közeledtét is ezen a napon ünnepelték. A negyedik-ötödik századra a keresztények egyre több pogány ünnepet vesznek át, illetve igyekeznek saját ünnepeiket olyan időpontokra tenni, amelyekkel az eredetieket ellehetetlenítik. Így válik ünneppé február 14-e, Szent Valentin mártírhalálának napja.
Mi köze Szent Valentinnek Glasgow-hoz?
Valentin püspök a harmadik században, II. Claudius uralkodása idején élt. A legenda szerint Claudius óriási hadsereget szeretett volna felállítani, ám a férfiak vonakodtak önkéntesnek állni, nem akarták ugyanis asszonyaikat magukra hagyni.
Claudius arra a következtetésre jutott, hogy ha a férfiak nem volnának házasok, bizonyára szívesen csatlakoznának hadseregéhez. Így megtiltotta, hogy az egyedülálló férfiak megházasodjanak. Valentin, látva az uralkodói tiltás igazságtalanságát, titokban továbbra is összeadta a fiatal szerelmeseket.
Amikor erre fény derült, Claudius börtönbe záratta a püspököt, később – isz. 269 február 14-én – pedig ki is végeztette. A börtönben Valentin beleszeretett őre lányába, és kivégzése előtt neki küldte az első „valentini üdvözlőlapot”.
Szent – két szünettel
Szent Valentin ereklyéi a XIX. századig egy tehetős francia katolikus család tulajdonában állottak, a család szétszórodásával azonban önálló életre keltek a püspök testrészei is. A hiedelmek szerint Valentin földi maradványainak egyharmada az olaszországi Terniben, egyharmada Dublinban, egyharmada pedig Glasgow-ban található jelenleg.
