[FN, MTI-Eco] Szeptember 1-től átlagosan 50 százalékkal emelkedik a közalkalmazottak bére, a döntés körülbelül 600 ezer embert érint - mondta Medgyessy Péter a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón. A kormányfő megjegyezte: a jövő héten egyeztetést folytatnak a szociális partnerekkel, és ezt követően fogják a tervezetet a parlament elé terjeszteni. Gál J. Zoltán kormányszóvivő a döntés kapcsán elmondta: a garantált illetmények fizetési fokozatonként megvalósuló átlagos növekedése - a szakmai szorzók és az 50 ezer forintos minimálbér figyelembe vételével - a teljes körre nézve átlagosan 52,5 százalék. A döntés - a közoktatási és felsőoktatási ágazat kivételével - a műszaki, gazdasági alkalmazottak, illetve a kisebb közalkalmazotti ágazatok teljes létszáma számára 53,2 százalékos béremelést jelent. A közoktatás nem pedagógus, illetve a felsőoktatás nem oktatói dolgozói számára 49,5 százalékos béremelés jut. Az egészségügyi intézmények szakalkalmazottjai, a szociális intézmények szakalkalmazottjai, kulturális intézmények szakalkalmazottjai és a felsőoktatás egyéb oktatói 53,2 százalékos béremeléssel számolhatnak. A szociális intézmények felsőfokú végzettségű szakalkalmazottai 71,7 százalékos béremelést kapnak, a közoktatás pedagógus dolgozói 52,4 százalékos béremeléssel számolhatnak. Medgyessy Péter bejelentette: egyszeri alkalommal, 19 ezer forintot folyósítanak a nyugdíjasoknak júliusban, szeptember 1-től és adómentessé válik a minimálbér.
Ajánlott videó
- 05:30 10 kérdés, amivel megtudhatod, mennyire ismered az Országház titkait
- 03:33 Harc a túlélésért: még kilenc csapat veszélyben van a topligák legkiélezettebb kiesés elleni küzdelmében
- 22:32 Xabi Alonso újra munkába állhat, vergődő Premier League-csapatnál nevezhetik ki
- 22:01 Elek Gábor a vesztes elődöntő után: Olyan hibáink voltak, melyeket nem szabad elkövetni
- 21:36 L. Ritók Nóra: Kaptam egy telefonhívást egy titkos számról, és közölték, hogy az Alkotmányvédelmi Hivataltól vannak
- 21:22 Robbie Keane az elbukott bajnoki arany után a jövőjéről és a kormányváltásról is beszélt
- 20:55 A nap hírei - 2026. 05. 16.
- 20:49 A meccs után a játékosok még pezsgővel locsolták, mégis távozik a DVSC vezetőedzője
- 20:37 A bajnok ETO edzője: Lehet, hogy ezt a dátumot kivarratom magamra
- 20:32 Havasi Bertalan: Nem mindig kormányoztunk jól. Szarul kommunikáltunk
- 20:10 „Büszkén, emelt fővel nézhetünk tükörbe” – a hokikapitánynak tetszett, ahogy csapata küzdött a finnek elleni vb-meccsen
- 20:10 Megszűnik a Fidesz szócsöveként számontartott Győr+ Hetilap
- 20:03 Sub Bass Monster: Nincs bennem backstage-zárási pánik, nem tartok attól, hogy elfelejtenének
- 05:00 Kiderítették a szakértők, miért pusztulnak a halak a Bánki-tóban
- 19:54 Eszelősen nagy gólt lőtt Schäfer András a Bundesligában
- 19:19 „Itt vagyok a papámnál, és hallottam, hogy elesett” – 11 éves fiú mentette meg a nagyapja életét
- 17:25 Tanács Zoltán elmagyarázta, hogy miért mondják fel Krauszék 262 milliárdos szerződését
- 21:22 Robbie Keane az elbukott bajnoki arany után a jövőjéről és a kormányváltásról is beszélt
- 13:33 Magyar Péter elfogadja, hogy Orbán egy gyermekotthonnak ajánlja fel a végkielégítését, de az utalást elintézik, „nehogy eltűnjön valahol útközben”
- 19:40 Az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 17:55 Meghalt az egyik Maldív-szigeteki katona, aki az eltűnt olasz turisták után kutatott
- 17:17 A polgári engedetlenség miatt kirúgott pedagógusok: Lannert Judit bejelentése hatalmas elégtétel
- 20:10 Megszűnik a Fidesz szócsöveként számontartott Győr+ Hetilap
- 16:52 Trónfosztás az NB I-ben: az ETO lett a bajnok, megszakadt a Fradi hétéves győzelmi sorozata
- 15:44 Búvárbalesetben halt meg öt olasz turista a Maldív-szigeteken, négyüket még mindig keresik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
