Nagyvilág

Nagy tettre készül Ferenc pápa

A Szentlélek szerepéről beszélt az egyház és az emberek életében Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi szentmisén.

Az egyházfő úgy fogalmazott a Szentlélek a keresztények tanítómestere, útmutatója, emlékezete.  “A Szentlélek segít beszélni Istennel és segít az emberekkel való testvéri párbeszédben (…), segít megérteni szenvedésüket, reményeiket…” – fogalmazott Ferenc pápa néhány órával a Vatikánban tartandó, vasárnap esti izraeli-palesztin békeima előtt.

A római Szent Péter bazilikában kilencven bíboros és püspök, valamint kétszáz pap koncelebrált az egyházfővel, aki felidézte, hogy Pünkösd ünnepén a Szentlélek alászállt a tanítványokra.

A Szentlélek azóta is az egyház és a hívők lelki vezetője, segít megismerni az életet, rámutat az ellentmondásokra és igazságtalanságokra, a Szentlélek az egyház életereje és élő emlékezete. “Az emlékezet nélküli keresztény félúton bolyong” – fogalmazott a pápa.

A pünkösdvasárnapi misén a Szent Péter bazilikában többek között ukránul imádkoztak a világ népeiért és vezetőikért és kínaiual a misszonárius szerzetesekért.

Békeima és olajfa

Este hat órától várják a Vatikánba a pápai állam kertjeiben tartandó izraeli-palesztin béleima résztvevőit. Ferenc pápa vatikáni lakóhelyén a Szent Márta-házban fogadja az izraeli és palesztin államfőt, majd együtt mennek a vatikáni kertekbe. Az imádságon részt vesz I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka. Jelen lesznek az izraeli és palesztin elnököt kísérő zsidó-muzulmán delegációk tagjai, a szentföldi egyházak vezetői, az olasz és római zsidó közösség elnökei, valamint Abraham Skorka a Buenos Aires-i latin-amerikai rabbiképző szeminárium rektora és Omar Abboud Argentína muzulmán közösségének vezetője, akik Ferenc pápát május végén a Szentföldre is elkísérték.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A Vatikántól közölt imaszöveg szerint a találkozón először héberül, majd angolul, végül arabul szól imádság, amely minden nyelven három részre oszlik: hálát ad a teremtésért, bocsánatot kér a tévedésekért és bűnökért, békére szólít fel a Szentföldön. Részletek hangzanak el a Zsoltárokból, az Evangéliumból, a breszlávi Náchmán rabbi tanításaiból, II. János Pál apostoli leveleiből.  Ezt Ferenc pápa, Simon Peresz és Mahmúd Abbász egymás utáni imája követi. Végül kezet fognak egymással és elültetnek egy olajfát. Simon Peresz vasárnap reggel megérkezett Rómába, Mahmúd Abbász a későbbi órákban, az egyiptomi elnökbeiktatásról érkezik az olasz fővárosba.

A palesztin elnök a La Repubblica olasz napilap vasárnapi számában “bátor tettnek” nevezte Ferenc pápa meghívását, amely azt “üzeni a három nagy vallás hívői számára, hogy a béke álmának nem szabad szertefoszlania”. Mahmúd Abbász emlékeztetett, hogy 1993-ban Simon Peresszel a Fehér Ház kertjében írta alá az oslói békeegyezményt, amely szerinte azóta sem valósult meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik