Nagyvilág

Nem kíméli magát Ferenc pápa

Az utóbbi napokban annyit dolgozott a szentatya, hogy lemondta hétfői programjainak egy részét.

Az egyházfő egészségi állapota nem ad okot aggodalomra, de Ferenc pápa túl sokat dolgozik – értesült vatikáni forrásoktól az Ansa olasz hírügynökség azután, hogy Ferenc pápa enyhe gyengeség miatt lemondta hétfői elfoglaltságainak egy részét.

Federico Lombardi szentszéki szóvivő azt mondta az újságíróknak, hogy az egyházfő egyszerűen elfáradt.

A 77 éves egyházfő szokása szerint az utóbbi napokban is szünet nélkül dolgozott – hangoztatta Lombardi atya. Ferenc pápa többek között Abe Sindzó japán miniszterelnököt és Lech Walesa volt lengyel államfőt fogadta a Vatikánban. Pénteken az olasz csendőrség mintegy 50 ezer tagját köszöntötte a Szent Péter téren, szombaton az olaszországi sportegyesületek fiataljaival találkozott, Pünkösd vasárnap misét mutatott be a Szent Péter-bazilikában, délben beszédet mondott, este Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel a vatikáni kertekben tartott békeimán vett részt. A pápa ezt követően mondta le néhány hétfői programját.

Fáradtan sem kíméli magát

Az utóbbi napokban Rómában rendkívüli hőség is volt. Ferenc pápa közeli munkatársai úgy nyilatkoztak az Ansa olasz hírügynökségnek, hogy az egyházfő egészsége miatt nem kell aggódni, de a  pápának többet kellene pihennie. Hozzátették, hogy Ferenc pápa nagyon fáradtan tért vissza a Vatikánba a május 24-26. közötti szentföldi útjáról, amelynek szintén intenzív volt a programja.

“Ferenc pápa azonban fáradtan sem kíméli magát” – fogalmaztak az Ansa vatikáni forrásai. Megjegyezték, hogy Ferenc pápa tavaly márciusi megválasztása óta megállás nélkül dolgozik. Hajnali háromnegyed ötkor kel fel, és amióta az egyházat vezeti számos elfoglaltsága miatt még a délutáni pihenésről is lemondott. Tavaly nyáron sem pihent, de munkatársai idén arra kérték, mindenképpen vegyen ki magának nyári szabadságot, még ha rövidet is.

“Ferenc pápa néha nagyon elfárad” – mondta az újságíróknak Oscar Rodriguez Maradiaga hondurasi bíboros, a vatikáni reformokat előkészítő nyolcfős bíborosi tanács (C8) elnöke.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Az Ansa arra emlékeztetett, hogy Ferenc pápa tavaly decemberben, idén februárban és májusban is gyengélkedett. Akkor is néhány programját mondta le.

Ferenc pápa egyik tüdejét fiatalkorában eltávolították. Gerincproblémái miatt ortopéd cipőt visel, és egyik lába sérülése miatt nehezére esik letérdelni is.

Az egyházfő szerdán ismét a Szent Péter téren lesz az általános audiencián, amely Ferenc pápával mindig több órán át tart. Vasárnap Ferenc pápa a Szent Egyed közösség római központjába látogat el. Pihenésről egyelőre szó sincsen a programjában – írta az Ansa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik