Nagyvilág

Nehéz a politikusoknak becsületesnek maradni

Ezt Ferenc pápa jelentette ki egy római napilapnak adott interjújában.

“A mai politikának az a baja, hogy leértékelődött, megrontotta a korrupció és a csúszópénz” – fogalmazott Ferenc pápa az Il Messaggero római napilapban vasárnap megjelent interjúban,, hangsúlyozva, hogy nemzetközi jelenségről van szó. Úgy vélte, nehéz becsületesnek maradni a politikában, egyes politikusok ugyan tisztán szeretnének cselekedni, de magával sodorja őket korunk erkölcsi romlása.

“”Arra a következtetésre jutottam, hogy a rossz mindenekelőtt a korszakváltás idején erősödik. Nem a változások korában élünk, hanem korszakváltásban, ami táplálja az erkölcsi és a politikai, pénzügyi, társadalmi züllést is”” – fogalmazott a pápa.

Példaként említette a hazájában Argentínában alkalmazott gyermek-munkaerőt: “azért dolgoztatnak gyerekeket, mivel kisebb kezek kellenek a munkához“.Elítélte a gyermekek szexuális kihasználását. Pedofilnak nevezte azokat, akik 12 éves prostituáltakhoz járnak. Hozzátette, ez Rómában is megtörténik, pedig az Örök Városnak erkölcsi példát kellene mutatni a morális züllés megállításában.

Hangsúlyozta, a szegénységet és társadalmi romlást jó szociális politikával lehet leküzdeni, amelyben az egyház tagjai is segítséget nyújtanak.

Ferenc-pápa: a háziállatokra fordított túlzott költekezés a “kulturális romlás jele
Fotó:Europress

“A szegénység zászlaja a kereszténységé. A kommunisták lopták el. Marx nem talált fel semmi újat” – hangoztatta. Az egyházfő kijelentette, egy éhező embernek segítség, ha enni adunk neki, de ha elveszítette a munkáját és nem talál újat, akkor olyasfajta szegénységről van szó, amely a méltóságától is megfosztja őt. Ennek visszaadására pedig több kell egy tál ételnél.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a születések csökkenését is elsősorban a gazdasági válság okozza. Másrészt a modern ember egoizmusa. Ferenc pápa statisztikákat említett, melyek szerint a világban a legtöbbet a táplálkozásra, ruházkodásra, orvosságra költjük, utána pedig a kozmetikai szerekre és a háziállatok tartására. A háziállatokra fordított túlzott költekezést is “kulturális romlás jelének” nevezte. – Az állat nem dönt szabadon, a gyermeknevelés nehezebb feladat – jegyezte meg. Hozzátette, az Evangélium szegényekhez és gazdagokhoz egyaránt szól. Nem a gazdagokat ítéli el, hanem a gazdagság imádását.

Ami az egyház irányítását illeti, Ferenc pápa kijelentette, az egyház nem az övé. Minden döntése az őt pápává választó konklávét megelőző tavalyi bíborosi tanácskozásokon született döntések eredménye. – Én vagyok az első pápa, aki nem vett részt a II. Vatikáni Zsinaton – hangoztatta.

Hangsúlyozta, hogy pápaként nem változtatta meg életvitelét, mivel ezt 77 évesen nevetségesnek találta. Végül a brazíliai labdarúgó világbajnoksággal kapcsolatban nem árulta el, hogy kinek szurkol. – Megígértem Dilma Rousseff brazil elnöknek, hogy semleges maradok – mondta az argentin pápa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik