Nagyvilág

A világ második legnagyobb diktátora jön hazánkba

A jövő héten hivatalos látogatást tesz Magyarországon Gurbanguly Berdimuhamedov türkmén elnök.

Berdimuhamedov kormányzati együttműködési szerződéseket aláírni érkezik. Vizitje azon gazdasági kezdeményezés nyomán született, amelyről a felek az év elején állapodtak meg – írja a nol.hu a trend.az nevű azerbajdzsáni hírportálra hivatkozva.

Türkmenisztán egy diktatúra, ahol az állam minden szinten a Berdimuhamedov-rezsim kezében van: az ellenzéki személyiségeket megfélemlítik és bebörtönzik, a sajtószabadságot és a szabad vallásgyakorlást drákói törvények korlátozzák, a kisebbségeket pedig elnyomják.

A türkmén állambiztonsági szolgálatok rutinszerűen figyelmeztetik az emberi jogvédő aktivistákat, hogy ne találkozzanak az EBESZ képviselőivel, egy ismert aktivistának, Natalija Sabuntsznak tavaly februárban véres birkafejet hagytak a lakása előtt egy nappal azután, hogy a Szabad Európa rádiónak nyilatkozott a valamivel korábban tartott választásokról – idézi fel a nol.hu.

A végzettségére nézve fogász Berdimuhamedov 2007 óta van hatalmon Türkmenisztánban. A 2012-es elnökválasztást – amelyre az EBESZ megfigyelőket sem volt hajlandó küldeni a borítékolható visszaélések miatt – 97 százalékos részvétel mellett, a voksok 97 százalékával nyerte meg.

Korábbi közlések szerint ami a kereskedelmet illeti, Türkmenisztán főleg műszaki felszerelést és gyógyszert vár Magyarországtól, amelyért kész kőolajtermékeket szállítani. Szintén korábbi hír, hogy a türkmén nemzeti légitársaság, a Turkmenistan Airlines fogékonynak mutatkozik egy budapesti járat elindítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik