Foci

Az utolsó percben mentett pontot az Atlético

A 93. percben tudott csak egyenlíteni az Atlético Madrid a Betis vendégeként, a spanyol labdarúgó-bajnokságban.

Rossz napot fogott ki az Európa Liga két döntőse, ugyanis késő délután az Athletic Bilbao is vereséget szenvedett, az Atlético Madrid pedig az utolsó utáni pillanatban mentett pontot. A Matracosok számára pedig nagyon kellett volna győzelem, mivel jelenleg még EL-selejtezőt érő helyen állnak, és az üldözők csak egy ponttal vannak lemaradva a fővárosiaktól a 7. Bilbao és a 8. Osasuna is 48 ponttal áll. Ráadásul a 9-12. helyig minden csapat 45 pontot szorgoskodott össze, tehát egy győzelemmel rögtön a madridiak nyakára érkezhetnek az együttesek.

A Betis elleni találkozón úgy tűnt be is gyűjtik a három egységet Falcaóék, ugyanis Koke találata révén 1-0-ra vezettek. Már a zsebükben érezték a győzelmet a vendégek, de érkezett Pozuelo a 86. percben, aki elrontotta az örömüket. Sőt, a Madrid szempontjából még ennél is lehetett rosszabb: Pereira két perccel később a vezetést is megszerezte a Betisnek. Arról, hogy ne forduljon teljes tragédiába a meccs, Falcao gondoskodott, ugyanis a 93. percben egy fejes után pontot tudott menteni a Matracosoknak.

 

Eredmény – Primera Division, 35. forduló
Real Betis-Atlético Madrid 2-2 (0-0)
Gólszerzők: Pozuelo (86.), Pereira (88.) illetve Koke (63.), Falcao (93.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik