Nagyvilág

Ebola áldozata lett egy ENSZ-segélymunkás

A libériai misszió vezetője fontos eredménynek nevezte, hogy még ha nő is a megbetegedések száma, sok közösségben már fejlődést tapasztalnak a higiéniás körülményekben.

Szerdán az ENSZ libériai missziója bejelentette az első Ebola-gyanús esetet a világszervezet munkatársai között. Egy libériai állampolgárságú alkalmazottjuk múlt héten halt meg Ebolában, bár az orvosok hivatalosan még nem erősítették meg, hogy a vírus okozta a halált – tudósít az AFP.

A libériai misszió vezetője azt nyilatkozta, hogy a haláleset szomorú figyelmeztetés számukra a mindig jelen lévő veszélyről, és mind munkahelyi, mind emberi közösségként kijózanító. Karin Landgren azt mondta, tovább erősítik az intézkedéseket csapatuk megvédéséért és felhívják dolgozóik figyelmét, hogy maguk és családjuk védelmére munkaidejükön túl is figyeljenek.

Libériát érintette a legsúlyosabban a járvány, eddig kétezer haláleset történt. Landgren elmondta, hogy az ENSZ-misszió személyzetének oktatást tartanak, a biztonság az elsődleges körükben. A misszió vezetője arra is kitért, hogy az országot megbénítja a vírus, az árak felemelkedtek, a gazdasági növekedés több mint felével visszaesik, a gazdálkodók elhagyták földjeiket a leginkább érintett területeken, a gyermekeket pedig nem engedik iskolába. Landgren fontos eredménynek nevezte, hogy még ha nő is az ebolás megbetegedések száma, számos közösségben tapasztalnak fejlődést a higiéniás körülményekben és az emberek magatartásában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik