Nagyvilág

Karadzic szerint mítosz a srebrenicai vérengzés

Tíz óra áll a háborús bűnös boszniai szerb elnök rendelkezésére, hogy elmondja záró védőbeszédét. Hat éve fogták el, tizenegy vádpontot tárgyalnak ellene.

Megkezdte záró védőbeszédét a hágai Nemzetközi Törvényszéken Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök, akit a legsúlyosabb háborús bűntényekkel vádolnak – írja az MTI. Azt hangoztatta, hogy nem követte el a terhére rótt bűncselekményeket, a nemzetközi törvényszék nem ítélheti el, még akkor sem, ha volt elnökként erkölcsi felelősség terheli bármilyen cselekedetért, amit a Boszniai Szerb Köztársaság polgárai vagy katonái elkövettek a háború idején.

A Karadzic ellen felhozott cselekmények – népirtás, háborús és emberiesség elleni bűntények – az 1992 és 1995 közt zajló, százezernyi halottal járó boszniai háború idején történtek. A legsúlyosabb ezek közt a srebrenicai népirtás, melyben boszniai szerb erők nyolcezer boszniai férfit és fiút mészároltak le.

Az ügyészség életfogytig tartó börtönbüntetést kért Karadzicra. Szerintük Karadzic kulcsfontosságú embere volt annak a „bűnszövetkezetnek”, amely a muzulmán és horvát lakosság elűzését tűzte ki a boszniai területekről.

Karadzic a védőbeszédében azt hangoztatta, hogy az emberek emlékezetében „csak azok a jó cselekedetek maradnak meg, amelyeket népéért tett”. Azt mondta, a srebrenicai vérengzés csak egy mítosz, a bűncselekményeket a muzulmánok rendezték meg és a boszniai szerbekre terelték a gyanút. Azt hajtogatta, hogy őt kitüntetni kell és nem büntetni, mert minden tőle telhetőt megtett a véres polgárháború elkerülésére.

A boszniai háború után Karadzic éveken át bujkált. 2008 nyarán fogták el Belgrádban, majd kiadták Hágának. Az ítélethozatal jövőre várható.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik