Nagyvilág

43 halott a nepáli hóviharban

Nepál történetének legsúlyosabb hegymászó katasztrófája történt az Annapurnán.

A hatóságok szombaton bejelentették, hogy tizenegy újabb holttestet találtak a hegyen, de a vastag hó- és jégréteg alatt még többen lehetnek. Kedden súlyos lavinákat okozó vihar tört ki, miközben sokan tartózkodtak a népszerű hegymászóúton.

Eddig 43 áldozatot tartanak számon, köztük legalább 19 a külföldi – kanadaiak, izraeliek, lengyelek, szlovákok, indiaiak és vietnamiak. A belügyminisztérium információi szerint több mint 35 külföldi és 30 nepáli veszett el. Szombaton a bécsi külügyminisztériumnak sikerült kapcsolatba lépni három osztrák hegymászóval, akik a vihart sértetlenül vészelték át egy 3800 méter magasan lévő pihenőnél.

Az MTI egy serpát idéz, aki elmondta, hogy amikor a hét elején egy német turistacsoporttal útnak indult, még tiszta volt az ég, az időjárás hirtelen változott meg, eleredt a hó és szinte nullára csökkent a látótávolság. Sokan eltévedtek, de a csoport minden tagja túlélte a vihart. Egy segítőnek nyoma veszett, de másnap reggel csodával határos módon életben találták.

Egy másik serpa, aki két izraeli nőt kísért, azt mondta, lemaradt társaitól, amikor sátrat vert fel nekik. Hirtelen zuhogni kezdett az eső és két szikla közé menekült. Reggelre a lába belefagyott a hóba, két napig a nők táskájában talált mogyorón, csokoládén és banánon élt. Péntek reggel mentették ki, fagyási sérüléseket szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik