Nagyvilág

Kisebb vagyont adott a Facebook-alapító az Ebola ellen

Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan 25 millió dollárt ajánlott fel az amerikai járványügyi hatóság (CDC) részére az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó járvány elleni küzdelemre.

“A közeljövőben ellenőrzésünk alá kell vonnunk az Ebolát, hogy ne terjedjen tovább, és ne alakuljon ki a HIV-vírushoz vagy a poliovírushoz hasonló, hosszan tartó globális egészségügyi válsághelyzet, amely ellen évtizedeken keresztül harcolnunk kell” – írta Zuckerberg az adomány bejelentéséről szóló Facebook-bejegyzésében.

A járványügyi hatóság tájékoztatása szerint a pénz jelentős részét a kór guineai, libériai és Sierra Leone-i terjedésének megfékezésére fogják fordítani. “Minél hamarabb fog össze a világ Nyugat-Afrika megsegítése érdekében, annál nagyobb biztonságban leszünk mindannyian” – jelentette ki Tom Frieden, a CDC igazgatója, aki szerint fontos, hogy a problémát a gyökerénél kezeljék.

Paul Allen, a Microsoft cég társalapítója szeptemberben 9 millió dollárt adományozott a több ezer halálos áldozatot követelő járvány elleni küzdelemre.

Megugorhat a betegek száma

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eközben arra figyelmeztetett, hogy hetente akár tízezer új ebolafertőzés is lehet a következő két hónapban, s az új esetek száma akár megtízszereződhet a közelgő hónapokban. Hivatalos adatok szerint eddig 4447-en haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A WHO azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az áldozatok tényleges száma ennél jóval magasabb lehet. Az Ebola vírus eddig 8914 embert betegített meg.

Ez a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. Néhány megbetegedés történt Nigériában és Szenegálban is, illetve egy másik, a nyugat-afrikaitól független ebolajárvány ütötte fel a fejét a kontinens középső részén fekvő Kongói Demokratikus Köztársaság területén is, de ez utóbbi az egészségügyi szervezetek szerint nem súlyos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik