Nagyvilág

Hároméves gyerek lőtte arcon a húszéves férfit

A nadrágjába tűzve tartotta a fegyvert, a gyermek akkor szerezte meg, amikor ledőlt aludni.

Életveszélyes sérüléssel szállították kórházba azt a húsz éves férfit, akit véletlenül pisztollyal arcon lőtt egy hároméves gyermek, hétfőn délután, Houstonban – írja a Daily Mail.

Patrick Sanders a nadrágjába tűzve hordta a fegyvert, de az kiesett a helyéről, miközben a férfi aludt, a gyermek így könnyen megszerezhette. Amikor Sanders felriadt, és észrevette a kicsi kezében pisztolyt, rögtön utánakapott, hogy elvegye tőle. A gyermek – akinek a rendőrség nem adta ki a nevét, és azt sem árulták el róla, hogy milyen kapcsolatban áll Sanderssel – azonban nem akarta elengedni a pisztolyt. A huzavona közben a fegyver elsült, a lövedék arcon találta a férfit, de a gyermek nem sérült meg.

Sanders állapota kritikus, de ha túl is éli az incidenst, életre szóló sérüléseket szerzett. A rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy szükséges-e vádat emelni az ügyben.

Egy civil szervezet, a New Yorkers Against Gun Violence (New York-iak a Fegyveres Erőszak Ellen) statisztikái szerint az Egyesült Államokban átlagosan minden harmadik háztartásban van lőfegyver, s ezeknek csak felét tartják biztonságosan elzárva a tulajdonosaik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik