Nagyvilág

Ellopták a dachaui koncentrációs tábor kapuját

A kapun szerepel az Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) hírhedt náci jelmondat.

Az illetékes bajorországi rendőrkapitányság közleménye szerint szombat késő este vagy vasárnap hajnalban szerelhették le a 190 cenitméter magas és 95 centiméter széles fekete kovácsoltvas kaput, amely az egykori tábor területén kialakított emlékhely főbejáratánál állt. Az elkövetőknek át kellett mászniuk a főbejáraton, hogy megközelítsék a kaput, amelyet valószínűleg gépjárművel szállítottak el – áll a közleményben, amelyben a lakosság segítségét kérték a bűncselekmény felderítéséhez.

Az emlékhely vezetője, Gabriele Hammermann szerint a lopás “a romboló energia új minőségét” jelenti, hiszen a táborkapu “a foglyok szenvedésének legfőbb jelképe”. A dachaui az első állandó koncentrációs tábor volt a náci Németországban, 1933 márciusában, Hitler hatalomra jutása után néhány héttel hozták létre Münchentől 20 kilométerre egy volt lőszergyár területén.

A háború végéig több mint 200 ezer embert fogtak kényszermunkára Dachauban. Elsősorban zsidókat hurcoltak a táborba, de romákat, melegeket, politikai okokból üldözötteket is ezres nagyságrendben szállítottak oda a birodalom minden sarkából. A koncentrációs táborban legkevesebb 30 ezren haltak meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik