Belföld

Csapatfigyelő: Tunézia

A világbajnokságok történetében Tunézia válogatottja nem játszott sohasem meghatározó szerepet. Egy alkalommal, 1978-ban mégis viszonylag jó eredményeket értek el, hiszen Mexikót megverték, Németországgal döntetlent játszottak és csak a lengyelektől kaptak ki egyetlen góllal.

Huszonnégy évvel később, 2002-ben aligha táplálnak (v)érmes reményeket az észak-afrikai ország szurkolói. Bár selejtezőcsoportjában veretlen maradt az arab csapat, mostanában inkább csak az edzőválság miatt került előtérbe az együttes. Henri Michel francia tréner távozott a válogatottól, helyette két korábbi pályaedzője, Khemais Laabidi és Ammar Souayah irányítja jelenleg a szakmai munkát.

Laabidi egyébként játszott a nevezetes 78-as vébén, több mint ötvenszeres válogatott, tekintélye tehát megkérdőjelezhetetlen, csapatának támadójátéka viszont korántsem az: Michel edzősködésének végén és Laabidi idején is gyakorlatilag gólképtelennek bizonyult az együttes, és csak a (bal)szerencse forgandóságában bízhatnak a tunéziaiak a világbajnokságon.

A támadójáték annak ellenére gyenge, hogy a válogatottban szerepelhet a Bundesligában játszó Sellimi, aki a Freiburg csatára. A veterán Sellimi a nemzeti tizenegyben eddig 84-szer szerepelt, és húsz gólt lőtt. Mellette Zitouni (aki már 19 évesen gólkirály volt hazájában) és Jaziri juthat szóhoz a vébén.

A középpályán a válogatott talán legjobb játékosa, a támadó szellemű Zoubeir Beya irányítja a csapatot. Beya – Sellimihez hasonlóan – egy ideig a német Freiburgban szerepelt, aztán a török Besiktas igazolta le. A válogatottban összesen 76-szor, a selejtezők során nyolc alkalommal szerepelt, és a nyolc mérkőzésen hat gólt lőtt. Ugyancsak Törökországba, a Bursa csapatához szerződött Riadh Bouazizi, a 46-szoros válogatott középpályás.

A védelemből két nevet említhetünk: az Ajaxban játszó Hatem Trabelsit, és az olasz másodosztályban szereplő Genoa hátvédjét, Raouf Bouzayane-t. Ha ők korábbi formájukat hozzák a világbajnokságon, akkor sok gólt nem kaphat az észak-afrikai együttes. Gondot csupán a csatárok gólképtelensége okozhat a tunéziaiaknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik