Tudomány

Meghatározták a vizelés törvényét

Elefant(960x640)(2).jpg (elefánt, )
Elefant(960x640)(2).jpg (elefánt, )

Nem vicc. Egy elefántnak épp annyi ideig tart kiürítenie a csordultig telt hólyagot, mint egy kiskutyának. A méret a lényeg, de nem úgy.

A tudomány határtalan és a kutatókban bizony néha furcsa kérdések fogalmazódnak meg. David Hu, a Georgai Egyetem munkatársa két kisgyermek édesapja. Feltehetően igen optimista ember, hiszen a szülői rutinmunkák kellemetlenebb felét is úgy fogta fel, lehetne rosszabb is. Például ha egy elefánt pelenkáját kellene napjában többször cserélnie. MIvel pedig nem csak apa, hanem tudós is, a gondolatot vizsgálódás, kísérlet, majd újabb vizsgálódás és kísérlet követte.

Ennek során kiderült, hogy az elefánt hálózsák méretű hólyagjának ürítése épp annyi időt vesz igénybe, mint egy öleb jóval szerényebb tartályának leeresztése: körülbelül 20 másodpercet. A kutatók nagysebességű kamerákat is bevetve egy állatkertben tanulmányozták az emlősök vizelési “szokásait”, és a tétel megállta a helyét. Az emlősök átlagosan 20-40 másodpercig facsarják üresre telített tankjukat teljesen függetlenül attól, hogy egy deci, vagy több tízliter folyadékról van-e szó.

Ennyi, és nem több

Megszületett hát a vizelés törvénye, amelynek háttere puszta fizika. A húgycső hossza és átmérőjének aránya közel azonos az emlősök esetében. Az elefánté egy méteres, átmérője pedig 10 centi, míg az egér “vezetéke” mindössze egy centi hosszú és egy milliméter átmérőjű. Mindez persze tiszta tudomány, és mint ilyen, állítólag segíthet kezelni a húgyúti és vizelési problémákat. Hu azonban úgy véli, ennél tovább ő már nem kíván eljutni a tudomány nem mindig rózsaillatú útján. Alábbi videót is inkább a kevésbé finnyás olvasóknak ajánljuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik