Nagyvilág

Az Ebola tetőzésében reménykednek Sierra Leonéban

A kormány szerint túl vannak a csúcsponton, de a WHO szerint még lehet rosszabb a helyzet.

Alpha Kanu tájékoztatási miniszter optimistán nyilatkozott az Ebola terjedéséről, mert a korábbi brit gyarmaton hamarosan elkészül két, London által épített orvosi központ, ahol ebolás betegeket fognak kezelni.

Itt a leggyorsabb a járvány

“Úgy véljük, hogy a központok elkészültével a vírus terjedése lelassul. Nem hiszem, hogy (a terjedés üteme) lehetne ennél magasabb, az ív csúcspontján vagyunk, és hamarosan egy lefelé mutató trend fog következni, amint lesz hova vinni (a beteg) embereket” – fogalmazott szerdai internetes sajtótájékoztatóján Kanu.

Ezzel szemben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szintén szerdán közölt összesítése szerint az Ebola által legsúlyosabban érintett három nyugat-afrikai ország közül Sierra Leonéban terjed a leggyorsabban a vírus.

Sztrájkoltak a halottszállítók

A november 23-án véget ért héten 600 új fertőzöttet regisztráltak az érintett országokban. Az új betegek fele Sierra Leone-i, így az ottani ebolások száma hamarosan megelőzi az libériai fertőzöttekét – közölte az ENSZ egészségügyi szerve.

A járvány terjedésének üteme azóta se csökkent Sierra Leonéban, sőt csak kedden 83 új ebolás beteget regisztráltak, közülük 31-et a fővárosban, Freetownban. Szintén kedden arról érkeztek hírek Sierra Leonéból, hogy halottszállítók egy csoportja sztrájkba lépett, és megtagadta a vérzéses lázba belehalt tizenöt beteg fertőző holttestének elszállítását a bérek elmaradása miatt.

A WHO összesítése szerint az elsősorban Nyugat-Afrikát – Sierra Leonét, Guineát és Libériát – sújtó, több mint fél éve tomboló járványba eddig 5689 ember halt bele és 15935-en fertőződtek meg az Ebola-vírussal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik