Nagyvilág

Rálőttek az egyik leggazdagabb szerbre

Az üzletember Milosević kormányában privatizációs miniszter volt, majd bukása után „büntetlenséget vásárolt” magának, így folytathatta üzelmeit.

Milan Bekóra belgrádi háza előtt lőtt rá egy ismeretlen, egy golyót a mellkasába, kettőt a gyomrába kapott. Azonnal kórházba szállították és megműtötték, állapota válságos. A most 53 éves Beko Slobodan Milosević kormányában privatizációs miniszter volt, majd annak bukása után sok oligarchához hasonlóan ő is „büntetlenséget vásárolt”, a hatalomra került új pártokat szponzorálta.

Egyik szereplője volt a belgrádi kikötő 2005-ös eladásával kapcsolatos botránynak, ami miatt a szerb korrupcióellenes hivatal eljárást kezdeményezett ellene. A gyanú szerint több milliárd forintnyi összeggel károsította meg az államot és a kikötő kisrészvényeseit, amikor egy luxemburgi fedőcég közbeiktatásával – valószínűleg állami segítséggel – elenyésző összegért jutott hozzá a több mint másfélmilliárd eurót érő területhez.

A jelenlegi miniszterelnök nemrég felajánlotta számára a szerb vasút vezető tisztségét, de Beko visszautasította azt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik