Nagyvilág

A NATO-ba tartanak az ukránok

Koalíciós megállapodást írtak alá az ukrán parlament nyugatbarát erői, ebben rögzítették a csatlakozási szándékot a katonai szövetséghez.

Ukrajnában csaknem egy hónapja tartottak parlamenti választást, melyen a nyugatbarát erők szereztek többséget. Az országban végzett legfrissebb közvélemény-kutatás szerint az ország 51 százaléka támogatja Ukrajna NATO-csatlakozását és csak 25 százalék ellenzi, a többi megkérdezett pedig nem tud dönteni a kérdésben.

A koalíciós megállapodást péntekre virradó éjjel öt párt – Petro Porosenko Blokkja, a Jacenyuk kormányfő vezette Népi Front, a lvivi polgármester Önsegítés nevű mozgalma, Oleh Ljasko radikális pártja és a korábbi elnök, Julija Tyimosenko Haza pártja írta alá.

A koalíciós megállapodás kitér a képviselői és bírói mentelmi jog megszüntetésére, valamint az államfő alkotmányos vád alá helyezésének rendjéről szóló javaslatok kidolgozását és elfogadását irányoz elő, emellett felvázolja a gazdaság rendbetétele érdekében megteendő lépéseket és a közigazgatás decentralizációját.

Az öt pártnak együtt kétharmados többsége lesz a törvényhozásban. A pártok hangsúlyozták, hogy a megállapodást péntekre mindenképp el akarták készíteni, ez ugyanis a Viktor Janukovics elnököt megbuktató Majdan-tüntetések kezdetének első évfordulója – tudósít az MTI.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik