[MTI] Mohammed Khatami iráni elnök figyelmeztette szerdán Washingtont: meg ne próbáljon katonai támadást intézni Irán ellen, mert annak világszerte súlyos következményei lennének, amelyek visszahatnának az Egyesült Államokra is. "Teherán reméli, hogy elmarad az Irak ellen tervezett amerikai katonai akció, de ha az bekövetkeznék is, Washington nem próbál szerencsét más országok megtámadásával" - mondta az iráni elnök, hozzátéve: "ha Iránt is amerikai támadás érné, az ország megfizettetné annak árát a támadóval". Az utóbbi időben egyre nyíltabban beszélnek arról Washingtonban, hogy elkerülhetetlen a fegyveres akció Irak ellen, mert az arab ország titokban tömegpusztító fegyverek kifejlesztésén dolgozik, és kapcsolatai lehetnek a nemzetközi terrorizmussal. Irán megtámadásáról nem beszélnek, legalábbis nyilvánosan. Ám George Bush amerikai elnök Irakkal és Észak-Koreával együtt Iránt is "a gonosz tengelyéhez" sorolta januárban, és ezt Teheránban burkolt fenyegetésként értelmezik. Az iráni kormány közben hivatalosan cáfolta egy arab lap értesülését, amely szerint az Iráni Iszlám Köztársaság vallási és politikai vezetője, Szajed Ali Hamenei közvetlen kapcsolatot keres Washingtonnal, s e célból összekötő irodát nyittatott az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó Dubajban. Az arab lap azt is tudni véli, hogy Ali Akbar Velajati volt iráni külügyminiszter az összekötő iroda vezetője. A hivatalos iráni kormányközlemény szerint a lap jelentése teljesen alaptalan.
Ajánlott videó
- 05:55 Rezsivédelem: miért nem kíméli a kormány az átlag felett fogyasztókat?
- 05:55 Rendőröket jutalmazott meg a csalásért elítélt fideszes polgármester
- 05:40 A Google után az Apple autói is a magyar utakat fotózzák
- 05:05 Megsérült a Balaton legismertebb gigapontya
- 04:44 Te megveszed a Rácz Jenő által ajánlott húskészítményt? – Fördős Zével és Rácz Jenővel jártuk be a bicskei húsüzemet
- 04:40 25 éve elveszett műholdat találtak
- 03:35 A Crystal Palace nagyon elverte a MU-t
- 00:00 Meddig terjed egy márka felelőssége a fogyasztóiért? – PICK Bordó túraútvonalakkal a kiegyensúlyozott, egészségtudatos életmódért
- 22:44 Élsportolók és hírességek mutatták be a magyar olimpiai csapat párizsi formaruháit
- 22:04 A kiállítás után a Vasas két látványos góllal megtörte a Honvédot
- 21:57 Szijjártó: A magyar elnökség legfontosabb célja a bővítés felgyorsítása lesz
- 21:17 A kisvárosi NB I alkonya lehet a Mezőkövesd és a Kisvárda búcsúja
- 21:06 Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét
- 21:01 A nap legfontosabb hírei - 2024.05.06.
- 20:31 A 84 éves Chuck Norris videón mutatta meg, ha úgy van, még lóra pattanva közlekedik farmján
- 13:04 Ezzel számolhat júliustól, aki sört venne a boltban
- 14:15 Magyarország egyedül maradt, a lengyelek elleni hetes cikkes eljárást lezárják
- 14:35 Next Top Model Hungary: VV Bálint nem tudta visszafogni magát, mikor párját meglátta a kifutón
- 20:00 Miért kezeli úgy a sajtót a magyar edző és játékos, mintha egy ötéveshez beszélne?
- 19:14 Leadta a hiányzó ajánlásokat Juhász Péter
- 18:15 A Műegyetem rektora szerint akkora a forráshiány, hogy az egyetem alapvető működése is veszélyben került
- 15:03 Erekció lett a vége, pedig mást vártak a Viagrától
- 15:56 Válasz Online: a Mi Hazánk EP-listavezetője Csák János tárcájának köszönheti, hogy nem rúgták ki a Magyarságkutató Intézettől
- 20:31 A 84 éves Chuck Norris videón mutatta meg, ha úgy van, még lóra pattanva közlekedik farmján
- 13:41 Kettészakadt az ország: 200 ezres különbség az átlagfizetéseknél
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!