[MTI] Boros Imre többé nem élvezi a bizalmamat – nyilatkozta Dávid Ibolya. Az MDF elnöke arra a közleményre reagált, amelyben Boros Imre, az előző kormány PHARE-minisztere leszögezte: „deviza-bűncselekmény koholmányokkal zsarolva” kényszerítették az együttműködésre. Dávid Ibolya emlékeztetett arra, hogy Boros Imrétől arra várt nyilvános választ, vajon az MDF országgyűlési frakciójának megalakulásakor aláírt nyilatkozata hamis vagy az azóta a sajtóban tett állításai. Boros Imre, aki nem tagja az MDF-nek, ugyanis aláírásával vállalva olyan nyilatkozatot tett, miszerint nem működött együtt az állambiztonsági szervekkel, a III-as főcsoportfőnökség egyetlen osztályával vagy munkatársával sem. – Mai nyilvános közlése e nyilatkozatnak ellentmond, így maga ismerte el, hogy az nem a valóságot tartalmazta. Az okok és magyarázatok – még akkor is, ha elgondolkodtató körülmények között szervezték is be – ebből a szempontból másodlagosak – fogalmazott az MDF elnöke.Dávid Ibolya hangsúlyozta: megítélése szerint a politikus legnagyobb tőkéje a szavahihetőség. – A továbbiakban Boros Imre az én bizalmamat nem élvezi, az országgyűlési képviselőcsoportnak pedig azt javaslom, hogy a szeptemberi első frakcióülésen vitassa meg ezt a kérdést.
- 19:02 Véget ér az Emily Párizsban
- 18:58 Ez az oka, ha tavasszal elcsúnyul a korallberkenye
- 18:49 Halálos vírus rúgta fel a focivébére készülő válogatott programját
- 18:40 Putyin: A nukleáris fegyverek bevetése csak rendkívüli, végső intézkedés lehet
- 18:23 A laktanyákra költi a kormány a volt hadtörténeti múzeum felújítására szánt 18 milliárd forintot
- 18:08 Halálos motorosbaleset történt Tétnél
- 18:00 Megszólalt az MCC alapítója miután kérdésessé vált az intézmény sorsa
- 17:55 „Magyar Péter kezdi belakni ezt az abszolút köztársaságot” – a Tisza orbáni technikával tenne pontot Orbán politikai pályájának végére
- 17:29 Töméntelen eső: megússza Magyarország a kiszáradást?
- 17:27 Látta már az otthoni légtisztítót, amit a kisállatok figyelembe vételével terveztek?
- 17:01 Kidőltek a MotoGP világsztárjai a Magyar Nagydíjról
- 17:00 Kajdi Csaba Magyar Péternek: A kampánynak vége, miniszterelnök vagy, nem kell ordítani
- 16:39 Magyar Péter szerint jól halad az uniós források hazahozatala
- 16:23 Volt lengyel miniszterelnök: Hagyjuk abba Kína állami támogatását. Azonnal
- 16:22 Újabb államtitkárt mutatott be az oktatási miniszter
- 13:15 Bántalmazó légkörről számoltak be Rubovszky Rita volt iskolájából a diákok
- 07:54 Sváby András Scherer Péterről: Egyszer megmentette az életemet
- 06:35 Hat év után ismét lehet közvetlenül Amerikába repülni Budapestről
- 15:13 Görög Zita: Kitettem a hűtőre három ügyvéd nevét a gyerekeknek, ha engem elvinne a rendőrség
- 05:30 Az egész ország imádta – Hofi Gézáról kérdezünk ebben a kvízben
- 07:23 Az új belügyminiszter bemutatta az államtitkárát
- 14:33 Aláírásgyűjtés indult az MCC megmentéséért
- 13:58 Lannert Judit és a Tisza is cáfolta, hogy felkérték Orosz Annát oktatási államtitkárnak
- 10:49 Kis János: Ilyen kisstílű figura nincs még egy, mint Sulyok Tamás
- 08:52 Bóna Szabolcs: Sürgősen intézkedünk, visszaállítjuk az Ukrajnából érkező élelmiszerek tilalmát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
