Nagyvilág

“Állandósult a brutalitás” – testközelből a pokolból

Közel egy hónapja tartanak a zavargások Venezuelában, a rezsim az alapvető emberi jogokat is semmibe veszi. A tüntetések állandó résztvevője beszélt a Hír24-nek.

Írtunk már korábban a venezuelai tüntetésekről, több ezren tüntetnek az utcákon, a kilátástalanság és az elégedetlenség vezeti őket, egyelőre nincs esély a megbékélésre.

Az egyetemisták vezetésével

Venezuelai forrásunk szerint a február 12-én kezdődött tüntetések az egyetemisták, a diákság kezdte el szervezni. „A venezuelai egyetemeken nincs lehetőség önszerveződésre, hiányzik az autonómia, az állam mindenben beleszól, nincs lehetőség saját szervezetek létrehozására, ebből lett elegük a fiataloknak” – kezdi. A tüntetéshez és a szólásszabadsághoz való jog sem teljesül maradéktalanul az országban, a tüntetéseket egyből alkotmányellenesnek minősítette Nicolás Maduro elnök. De mára már szinte minden társadalmi réteg vagy csoport képviselteti magát a tüntetők között. „Mindenkinek elege van Maduroból” – mondta.

Kép: Europress Fotóügynökség

„Több tiltakozó menetben is részt vettem. Ezeket kezdetben csak némán figyelte a hatalom, aztán később állandósult a brutalitás és az erőszak, a menetek végén vagy szélén haladókat megverték, elrabolták” – ad képet a dél-amerikai ország hangulatáról forrásunk.

Az állami híradásokból lehetetlen összerakni a képet, ott Maduro elnök csak arról beszél, hogy el kell kapni az ellenzéki vezetőket, ők gerjesztik az indulatokat. Az egyik legismertebb ellenzéki vezető, Leopoldo López, aki ellen letartóztatási parancs volt érvényben, feladta magát, rá akár tíz év börtön is várhat. De Lópezzel együtt több szimpatizánsa is önként feladta magát és vele együtt börtönbe vonult.

Két tábor a tüntetők között

A Nicolas Maduroval szemben álló tömegben megjelent egy kisebb törésvonal is, informátorunk szerint a mérsékelt Primero Justicia (Először Igazság) csoportosulás mellett megjelentek a radikálisabbak is, a Voluntad Popular (Népakarat). Arra a kérdésünkre, hogy ez a törésvonal jelente-e bármi ellentétet a tüntetők táborában, azt válaszolta, hogy egyelőre nem, de az ettől való félelem valós. A halottak száma is folyamatosan emelkedik, pontos számokat nem tudni, de egyes hírek szerint már 21-en veszítették életüket, a sebesültek száma pedig közel van ezerhez.

A félelem a tüntetés legfőbb oka

„Hogy miért vagyunk utcán? Nehéz megfogalmazni, mert több oka is van. Venezuela a világ egyik legveszélyesebb országa, 2013-ban nagyjából huszonötezren vesztették életüket erőszakos utcai támadások során, rengeteg a rablás, a betörés, emellett pedig romokban a gazdaság, ezeknek véget kell vetni” – mondja. Az ország gazdasági állapotára hoz néhány számot is, a hivatalos (szinte biztos, hogy manipulált adatok szerint) a tavalyi infláció 56%-os volt, ráadásul országosan hiány van rizsből, lisztből, tejből, olajból és egyéb alapvető élelmiszerekből.

Kép: Europress Fotóügynökség

A hivatalos kommunikációs csatornákat blokkolja az állam, cenzúrázzák az összes állami médiumot, a tüntetők ezért elsősorban a Twitter-t használják.

Az egyik legfőbb, általános követeléssé a napokban az vált, hogy le kell váltani a kormányt, Maduro elnöknek távoznia kell a hatalomból és érvényesülni kell az országban az alapvető emberi jogoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik