Borzasztó élmény volt leforgatni azt a filmet, amely megváltoztatta az életem
– írja nemsokára megjelenő könyvében Dustin Hoffman.
A Look at Me című könyvben felidézi a karrierje szempontjából legfontosabb filmje, Diploma előtt forgatását, ahol az egyik jelenetnél szereplőtársa, Katherine Ross összesen huszonhétszer vágta pofon egymás után. De nemcsak emiatt érezte magát rosszul a forgatáson.
Kellemetlennek, éreztem magam. Ott álltam, főszerepet játszva egy olyan filmben, amelyet Mike Nichols – az adott időszak legfelkapottabb rendezője – jegyzett, mégis úgy éreztem, semmi keresnivalóm ott
– idézte fel. Hozzátette, Nichols közelében szorongott, a rendező ugyanis állandóan dühös volt rá – Hoffman szerint vagy azért, mert valamit rosszul csinált, vagy azért, mert úgy érezte, rossz színészt választott a személyében főszereplőnek.
A színész szerint ugyan a film valóban elindította a karrierjét, „a kezdetektől fogva felerősítette minden bizonytalanságomat”. Azzal kapcsolatban is kételkedett, hogy ő alkalmas a szerepre.
Hoffman szerint Nichols nehezen elviselhető ember volt a forgatáson, „bizonyos szempontból szadista”, ráadásul úgy érezte, hogy rá különösen ki volt élezve a 2014-ben meghalt rendező.
Az ominózus pofonokról a színész annyit árult el:
Mike folyamatosan azt kérte Kate-től, hogy üssön, még erősebben üssön. Katherine félt, hogy fájdalmat okoz, de megnyugtattam, hogy rendben van, csak a fülemet kerülje el. Sajnos nem mindig sikerült neki. A nap végére már szédültem, ráadásul Mike végül nem is használta fel a felvételt.
A 89 éves színész kapcsán legutóbb akkor írtunk, amikor Tom Cruise arról beszélt, hogy kapott szerepet az Esőemberben.
