Nagyvilág

Újabb ebolás gyógyult meg

Gyógyultnak nyilvánították és kiengedték a kórházból az egyetlen szenegáli Ebola-fertőzöttet.

A 21 éves egyetemistát, aki a szomszédos Guineából érkezett, augusztusban szállították a főváros, Dakar egyik kórházába – írja az MTI. 

“Pénteken és 48 órával később is vérvizsgálatot végeztünk, mindkettőnek negatív lett az eredménye. Ez nagyon jó hír a beteg és az ország számára is” – mondta Papa Amadou Diack, az egészségügyi minisztérium illetékese.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden arról számolt be, hogy még két Ebola-gyanús esetet vizsgálnak Szenegálban, azonban egyelőre egyik páciensnél sem igazolt a kór megléte. A rettegett betegség Szenegálban való megjelenése újabb aggodalmat keltett, mivel az Atlanti-óceán partján fekvő ország a nyugat-afrikai régió legfontosabb közlekedési- és szállítási csomópontja, ahonnan a járvány könnyen továbbterjedhet.

2296 halott, 4293 beteg

Hivatalos adatok szerint szeptember 6-ig 2296-an haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A vírustól eddig 4293 ember lett beteg.

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Néhány nappal ezelőtt egy brit beteget engedtek ki, aki Sierra Leonéban kapta el a kórt, és egy londoni kórházban ápolták. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik