Több milliárd forintnyi állami pályázati forrást nyerhettek el szakképzési célokra, de a támogatás feltétele volt, hogy a kommunikációs feladatokra Balásy Gyula cégével szerződjenek – állította Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) korábbi elnöke. A kamara 2018 és 2022 között 712 millió forint értékben kötött szerződéseket a Lounge Csoporttal.
Parragh László a Kossuth Rádió vendégeként arról beszélt, hogy az állami pályázati kiírásokban szerepelt a Lounge-zsal való szerződéskötés követelménye. A volt kamarai elnök ezt egyértelmű elvárásként írta le.
Arra a kérdésre, hogy pontosan mire költötték a kommunikációra szánt összegeket, Parragh azt mondta, nem tudja megítélni, hogy a kifizetett pénzért cserébe megfelelő teljesítést kaptak-e.
Parragh a kamarai utódjáról, Nagy Elek jelenlegi elnökről azt állította, lopott a kamara vagyonából. Parragh szerint a kamara az új székházát túlárazottan vásárolta, illetve különféle tanácsadói és egyéb szerződéseken keresztül „eltüntették” a székházvásárlásra az ő elnöksége alatt félretett milliárd forintokat. Parragh szerint „eltűnt” a Kavosz 40 milliárd forintos tőketartaléka.

