Kultúra

Lengyel Tamás: Nemcsak áldozatai, okai is voltunk a rendszernek

Adrián Zoltán / 24.hu
Lengyel Tamás
Adrián Zoltán / 24.hu
Lengyel Tamás
Az Örökség című független film bemutatójával kapcsolatban adott interjút Lengyel Tamás, aki a magyar filmfinanszírozás helyzete mellett a politika, az elszámoltatás és a kulturális élet jövője kapcsán is markáns véleményt fogalmazott meg. A színész szerint az elmúlt másfél évtized történéseit fel kell tárni, ugyanakkor attól is tart, hogy egy politikai váltás után új elit válthatja fel a régit.

Lengyel Tamás színész szerdán a Szinten túl című műsorban beszélt az Örökség című független mozifilmről, amely október 22-től látható a mozikban. A Tasnádi István, Molnár Áron és Lengyel együttműködéséből született alkotás egy idős ember (Mucsi Zoltán) elleni bűncselekményt dolgoz fel, és az időskori magány témáját járja körül.

Bírálta a filmfinanszírozási rendszert

A színész-alkotó éles bírálatot fogalmazott meg a magyar filmfinanszírozási rendszer aránytalanságai miatt. Kifejtette, hogy míg a nagy költségvetésű állami szuperprodukciók, például a Hunyadi-sorozat, jelentős forrásokból készülnek, addig az elismert független filmesek gyakran minimális költségvetésből dolgoznak.

Lengyel hangsúlyozta: egy többmilliárd forintos állami támogatás egy részét inkább szakmai pályázatok formájában osztaná szét a támogatás nélkül maradt alkotók között.

Elmondta, hogy az Örökséget a Nemzeti Filmintézet (NFI) nagyjátékfilmként, tévéfilmként és minisorozatként is elutasította, így a filmet végül rendkívül szűkös keretek között, mindössze 14 nap alatt, egyetlen helyszínen forgatták le. A színészek és az alkotók tiszteletdíj nélkül dolgoztak, és 40 ezer néző felett részesülnek majd a jegyárbevételekből.

Megemlítette azt is, hogy a Loupe Színházi Társulás az elmúlt évben 310 előadást tartott és több mint 100 ezer nézőt ért el, mégsem kíván állami színházi támogatásokra pályázni, mert piaci alapon is működőképesnek tartja a társulatot.

Kamarát és etikai testületet is létrehozna

Lengyel Tamás felvetette egy színészi kamara létrehozását, amely szabályozná a szakmai normákat, és előírná, hogy a közpénzből finanszírozott színházi projektekben legalább 70 százalékban kamarai tagok szerepeljenek.

A színházi zaklatási és bántalmazási ügyekkel kapcsolatban elutasította az áldozathibáztatást, és egy független etikai bizottság létrehozását sürgette.

A politikával párhuzamot vonva kijelentette: az elmúlt 16 év politikai folyamatait fel kell tárni, és jogi úton elszámoltatást kell végrehajtani a következmény nélküliség megszüntetése érdekében.

Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Nekem meggyőződésem az, hogy egy Fidesz szavazó is, ha egyszer csak azt fogja látni és érzékelni, hogy milyen mennyiségű volt az a pénz, amit kiloptak ebből az országból, és hogy azt nem ennek az országnak a fejlődésére vált megváltoztatására használták fel, akkor ő ezzel ugyanúgy egyet fog érteni.

A politikai váltás veszélyeiről is beszélt

A színész szerint a társadalomnak is szembe kell néznie a saját felelősségével:

Azt, hogy hogy 16 évig uralkodott rajtunk egy ilyen maffiaállam és és kirabolták még a padlást is, annak a annak mi nemcsak az áldozatai vagyunk, hanem az okai is.

Lengyel ugyanakkor azt is kijelentette, hogy nem tartaná elfogadhatónak, ha egy esetleges politikai változás csupán a jelenlegi elit lecserélését jelentené.

Mint fogalmazott:

a legnagyobb félelmem pont az, hogy nehogy az legyen, hogy most egyszer csak lecserélik a kulturális elitnek a fejét, de egyébként ugyanúgy ilyen kizárólagosságban fognak megtörténni a döntések, és hogy a számunkra tetsző embereket ültetjük a bizonyos helyekre.

Nem mennek a köztévébe és az Indexhez

A médiaszereplésekről szólva Lengyel Tamás azt mondta, hogy a köztévébe addig nem kívánnak bemenni, amíg az újjászervezési folyamat le nem zárul. Hozzátette: az Index egyik podcastmeghívását is visszautasították Hont András kinevezése miatt.

A beszélgetés Krug Emília műsorvezető elmondta, hogy a Szinten túl és a Telex együttműködése ebben a formában véget ér, a folytatásról később adnak tájékoztatást.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik