Büszkék vagyunk arra, hogy a szegedi egyetemen tíz éve kancellári pozíciót betöltő Fendler Judit a több mint 200 milliárdos költségvetésű intézmény érdekeit sikeresen érvényesítette és védte meg a politikai kapcsolatokra hivatkozó lobbistákkal szemben – közölte a Fidesz annak kapcsán, hogy a kancellár súlyos állításokat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy milyen politikai befolyásolási kísérletek történtek az intézményben Orbán Viktor kormányzása idején.
Az ellenzéki párt szerint Fendler „kancellári munkáját mindvégig zavartalanul folytathatta, a kormányzat bizalmát élvezve”. Érdekessége a rövid közleménynek, hogy azt a „Volt Miniszterelnök Titkársága” aláírással látták el.
Fendler Judittal, a Szegedi Tudományegyetem kancellárjával a Partizán interjúzott. A beszélgetésben arról volt szó, hogy miként próbálta kancellárként távol tartani az egyetemtől a NER-es vállalkozókat, akik takarító-, élelmezési és informatikai cégeik révén különböző módszerekkel próbáltak beszállítókká válni, és hogy emiatt milyen megkereséseket és fenyegetéseket kapott. A kancellár brutális sztorikat adott elő Orbán Győzőékről, Bánki Erikről és Kubatov Gáborról.
