Nagyvilág

Nem utazgathatnak a dzsihádisták

Súlyos bűncselekménynek nyilvánítják a fegyveres csoportokhoz való csatlakozást az ENSZ 193 tagállamában.

Határozatot fogadott el az ENSZ Biztonsági Tanácsa, melyben arra kötelezi a világ összes országát, hogy fékezze meg a külföldi harcosok toborzását és a válságövezetbe való kiutazásukat. A határozat egyebek mellett előírja, hogy nyilvánítsák súlyos bűncselekménynek azt, hogy ha valaki fegyveres csoporthoz csatlakozik és tegyenek meg mindent az ilyen utazások megakadályozásáért.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a tanácskozáson hangsúlyozta, hogy a világszervezet értesülései szerint 80 országból 13 ezer külföldi harcol Irakban és Szíriában az Iszlám Állam és az an-Nuszra front dzsihádista szervezetek oldalán. Az an-Nuszra az Al Kaida hivatalos szíriai szárnya, az Iszlám Állam pedig az al-Kaida iraki sejtjéből bontakozott ki.

A határozat jogilag kötelező erővel bír a tagállamok számára, elvileg a rendelkezés betartatásáról is gondoskodhat a Biztonsági Tanács, ha ez szükséges. Egyes bírálatok szerint viszont nem elég pontos a határozat szövege, akár ártatlan emberek megfigyelését is segítheti. Más megfigyelők szerint viszont elsősorban jelképes erejű a döntés – tudósított az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik