Nagyvilág

Ferenc pápa szerint a harmadik világháború zajlik

Csakis a másokkal törődés segíthet – jelentette ki az egyházfő.

Pénz- és hataloméhség, valamint a fegyverkereskedelem felelős a háborúk okozta pusztításért – mondta Ferenc pápa Olaszországban, Fogliano Redipuglia katonai temetőjében. „A háború pusztító tervekkel gyarapszik és maga a pusztítás táplálja” – mondta a pápa. Szerinte az emberiség semmit nem tanult az első és második világháború borzalmából és jelenleg „darabokban ugyan”, de a harmadik világháborút éli meg.

Ferenc pápa a legnagyobb olaszországi katonai temetőben, ahol több mint százezer, többségében ismeretlen katona nyugszik, elmondta, hogy „akik itt fekszenek, azoknak terveik és álmaik voltak, életüket az törte ketté, hogy az emberiséget akkor sem érdekelte, mi történik testvéreikkel”. A háborút a kapzsiság robbantja ki, de a felelősség azt a magatartást is terheli, amely azt mondatja velünk: „mit érdekel engem a testvérem sorsa, minek törődjek vele?” – fejtette ki az egyházfő. Szerinte a mostani újságok főcíme is lehetne, hogy „Mit érdekelnek minket a háborúk?”. Egyedül a másokkal törődés segíthet – mondta a pápa.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik