Foci

Sovány győzelemmel nyitott a Real Madrid

A Primera Division 1. fordulójában a királyi alakulat úgy verte 2-0-ra a Cordobát, hogy Cristiano Ronaldo csak a 90. percben biztosította be a sikert.

A Blancók győzelmi kényszerben léptek pályára, már rögtön az első körben, hiszen a Barcelona sikerrel indította a szezont, az Atlético Madrid meg csak hétfőn késő este lép pályára.

A madridiak kezdőjében helyet kapott Toni Kroos, James Rodriguez, Gareth Bale, Cristiano Ronaldo és Karim Benzema is, vagyis a névsor alapján fölényes győzelemre számíthatott a Santiago Bernabeu közönsége. Azonban a számszerű eredmény mégsem annyira boldogító az újonc ellen.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A Real ugyanis az első félidőben bár uralta a meccset, gólt csak a 30. percben sikerült szerezniük a hazaiaknak: ekkor Kroos szögletéből Benzema fejelt a hálóba (1-0).

A folytatásban a Blancók úgy sem tudtak betalálni, hogy a vendégek 90. perc alatt mindössze kétszer találták el a kaput, ám amikor már elkönyvelhettük az egygólos győzelmet, Cristiano Ronaldo kozmetikázott még az eredményen: a portugál klasszis a 90. percben 23 méterről vállalkozott lövésre, a kapus pedig nem tudott hárítani.

A Real Madrid a következő fordulóban a Real Sociedad otthonába látogat.

Eredmény – Primera División, 1. forduló

Real Madrid-Cordoba 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Benzema (30.), Ronaldo (90.) 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik