Az ősz egyik (nyitott) politikai kérdésévé vált, hogy mit kezd Magyar Péter a Tisza Szigetekkel. A Tisza egy bizarr képződmény. Nem klasszikus értelemben vett pártszervezetként épül fel, hanem egy sajátos kettősség jellemzi. Egymás mellett létezik a zárt, tagság nélküli Tisza Párt (28 vagy 29 tag?), és a több tízezer aktivistát számláló Tisza Szigetek mozgalma.
Az elsőt az európai parlamenti választáson történő elinduláshoz szürreális módon szerezte meg Magyar Péter, a másodikat a Magyarországon példátlan kétéves országjárása és politikai kampánya generálta. A szigetek a helyi támogató aktivisták jórészt spontán szerveződése nyomán jöttek létre, majd a szigorúan szervezett centralizált kampánygépezet részévé váltak. Magyar nagy menetelésének feszített tempója talán nem is hagyott teret az országos pártszervezésnek, talán nem is volt erre szándék – mindenesetre a 2026-os választásig tartó időszakot ez a szervezeti kettősség jellemezte.
A választási győzelem után az elemzők és a politikai közvélemény egy része arra számított, hogy a Tisza nem marad meg – Böcskei Balázs kifejezésével élve – „egyszemélyes projektpártnak”, hanem megindul az intézményesülése, a szigetek és a párt szervezeti integrációja, azaz megtörténik a klasszikus párttá válása. „Kár lenne veszni hagyni a demokratikus aktivizmus e lokális szervezeteit”, érveltek egyesek, míg mások a szigetekre mint a párt értékes kampánygépezetére tekintettek, amelyekre szüksége lesz a soron következő önkormányzati választásokon.
a mintegy háromezer Tisza Sziget aktivistáiból párttagok lesznek, és létrejönnek a helyi pártszervezetek, amelyek segítségével Magyar Péter és a pártvezetés tartós, intézményesített társadalmi és politikai hátteret épít ki, és stabilizálja aktivista-támogató bázisát. Feltételezhettük, hogy a Tiszával is valami olyasmi történik, amit egykor a tömegpártok, vagy később a választási-professzionális pártok esetében megszoktunk.
