Marco Rossi, a válogatott szövetségi kapitánya egyértelmű célként jelölte meg, hogy Magyarország visszajusson az elitdivízióba. Így fontos lenne a jó kezdés, ugyanakkor nincs könnyű helyzetben az olasz edző, ugyanis olyan alapemberek hiányoznak sérülés miatt, mint Sallai Roland és Varga Barnabás.
„Két nagyon fontos játékosát veszítette el a csapat, de a nemzeti együttesben vannak olyanok, akiknek elő kell lépniük, nagyobb felelősséget kell vállalniuk, hogy úgy tűnjön, mintha nem is lettek volna hiányzóink” – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik.
A védelembe bekerült a nyáron a holland Groningenhez igazolt Csinger Márk, akinek egy válogatott fellépése van eddig. A középpályás Csongvai Áron pedig először kezd a nemzeti csapatban. Csongvai mellé Schäfer András és Vitális Milán került a középpályára, elöl kissé visszavontan Szoboszlai segíti majd Redzic Damirt és Lukács Dánielt.
A csoportriválisok közül egyedül Ukrajnát jegyzik magasabban a világranglistán, már csak emiatt is lenne fontos a jó rajt a Puskás Arénában.




