Forma-1

Antonelli megtörte az autót, Russell indul az élről Bakuban

Kimi Antonelli már a Q1-ben befejezte az időmérőt.
Andrej ISAKOVIC / AFP
Kimi Antonelli már a Q1-ben befejezte az időmérőt.
Kimi Antonelli már a Q1-ben befejezte az időmérőt.
Andrej ISAKOVIC / AFP
Kimi Antonelli már a Q1-ben befejezte az időmérőt.

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett időmérő edzését, így a szombati futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 28 éves pilótának ez az idei ötödik, és pályafutása 12. pole pozíciója. Legutóbb a június, Osztrák Nagydíjon indult az élről.

Russell ráadásul tönkreverte a riválisokat, bő nyolc tizeddel végzett az élen.

„Eltelt már egy kis idő azóta, szóval határozottan jó érzés. Valószínűleg ez a legnagyobb különbség, amit valaha elértem a pályafutásom során – még az F2-es vagy F3-as időkkel összevetve is. Szóval igazán remek kör volt; egy ilyen pályán, ahol ennyire közel lehet autózni a falhoz, egyszerűen fantasztikus. Kaptam egy kis szélárnyékot Hadjartól, ami hozott még egy-két tizedet” – mondta Russell.

A brit mellől Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője startolhat, míg a harmadik rajtkockát Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája szerezte meg.

A világbajnoki pontversenyt vezető olasz Andrea Kimi Antonelli az időmérő edzés első szakaszában a falnak csapta az autóját, ezért nem tudta folytatni a tréninget és csak a 16. helyről rajtol majd.

A vb-címvédő brit Lando Norris az ötödik rajthelyet szerezte meg a McLarennel, míg a csuklósérüléséből felépült és ezen a hétvégén visszatérő francia Isack Hadjar a negyedik lett a Red Bull-lal. A hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton (Ferrari) Norris mellől, a hatodik pozícióból kezdi majd a viadalt, míg a négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland sztárja csak a nyolcadik rajkockából indul.

Az 51 körös Azeri Nagydíj szombaton 13 órakor kezdődik. A versenyt azért nem vasárnap rendezik, mert szeptember 27. Azerbajdzsánban nemzeti ünnep.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

George Russell (brit, Mercedes)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

2. sor:

Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

Isack Hadjar (francia, Red Bull)

3. sor:

Lando Norris (brit, McLaren)

Lewis Hamilton (brit, Ferrari)

4. sor:

Pierre Gasly (francia, Alpine)

Max Verstappen (holland, Red Bull)

5. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams)

Franco Colapinto (argentin, Alpine)

6. sor:

Oliver Bearman (brit, Haas)

Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls)

7. sor:

Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

Esteban Ocon (francia, Haas)

8. sor:

Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls)

Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)

9. sor:

Gabriel Bortoleto (brazil, Audi)

Nico Hülkenberg (német, Audi)

10. sor:

Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)

Sergio Pérez (mexikói, Cadillac)

11. sor:

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

Valtteri Bottas (finn, Cadillac)

Kapcsolódó
A bakui Forma-1-es utcai pálya.
Miért szombaton lesz az Azeri Nagydíj?
A Nemzetközi Automobil Szövetség tájékoztatása szerint egy nappal előbbre csúszik a teljes versenyhétvége.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik