Belföld

Két évet kértek a 19 éves fiatalra, aki két ember halálát okozta Nyírmihálydinál

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly nyáron halálos tömegszerencsétlenséget okozott Nyírmihálydi közelében. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a 19 éves férfi tavaly augusztus 21-én, délután személygépkocsival közlekedett a 471-es főúton, két utasával, amikor egy balra ívelő kanyarban, a nedves úttesten megcsúszott, keresztbe fordult, és átsodródott a szemközti forgalmi sávba.

Ketten meghaltak, kilencen megsérültek

Ezt észlelte a vele szemben szabályosan közlekedő kisbusz vezetője, azonban az  intenzív fékezés ellenére sem tudta elkerülni a karambolt. A szabályosan közlekedő kisbusz az árokba borult. A vádlott mindkét utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghaltak. A kisbuszban utazók közül ketten súlyosan megsebesültek, a sofőr és további öt utas könnyebben sérült.

A balesetben vétkes sofőr is megsebesült, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az ügyészség szerint a közúti baleset azért következett be, mert a személygépkocsi sofőrje a veszélyes útkanyarulatot jelző tábla ellenére a nedves úttesten, esős időben nem az időjárási és útviszonyoknak megfelelően vezetett.

A járási ügyészég két év fogházbüntetést és öt év közúti járművezetéstől eltiltást kért a férfira, halálos tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt, arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismeri a tettét, és lemond a tárgyalás jogáról.

Kispesten egy hétéves kislányt és az apukáját gázolta halálra egy telefonját bámuló sofőr. Lapunknak megszólaltak az áldozatok családtagjai.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik