Miben mérjük valójában egy filmsorozat sikerességét? Ha A Kaptárról beszélünk, a filmek egytől egyig példátlanul jól teljesítettek pénzügyileg, azonban a filmkritikusok elvétve tudtak jót szólni azokról. Na és! Kit érdekel már manapság, mit firkálnak össze a Varietyn, a Slanten vagy a Hollywood Reporterben? A nagy filmstúdiókat biztos nem.
A most mozikba került új Kaptár (ki számolja, hányadik?) a franchise jogait birtokló Constantin Film és a Sony Pictures segítségével készülhetett el. Ha a híreknek hinni lehet, 80-90 millió dollárt fordítottak a gyártásra.
Fontosabb, hogy a rendezés jogát Zach Cregger kapta, aki a Barbárral és a Fegyverekkel bizonyította: ha feszült hangulatú filmet kell készíteni, Hollywood biztos kezű mesterei közé tartozik.
Új rendezésében nem aggódik úgy a nőkért és a gyerekekért, mint az említett filmjeiben – hogy a kutyákról ne is beszéljünk. Azonban a vígjátékok és videójátékok iránti rajongása leplezetlen. Ebből pedig mi profitálunk.
Túltolt messianizmus
A Resident Evil eredetileg a Capcom 1996-ban indult túlélőhorror-videójáték-sorozata. A történetek középpontjában rendszerint egy galád gyógyszeripari óriáscég és annak titkos biológiai kísérletei állnak. Ezek során különféle vírusok szabadulnak el, amelyek zombikat és mutáns szörnyeket hoznak létre a gócpontként működő városból, Racoon Cityből.
A játékból 2002-ben A Kaptár címmel készült az első filmadaptáció; a vörös ruhában akrobatikázó Milla Jovovichra és a dermesztő indusztriális technozenére biztos sokan emlékeznek még. Az egyik szép emlék, a másiktól a hideg futkos a hátunkon, mindenki döntse el, mi a jó sorrend.
Paul W. S. Anderson belekóstolt a sikerbe, sok pénzt csinált filmjével, Hollywood pedig levonta a következtetést, amit ilyen helyzetben szokás. Még több Kaptárra van szüksége a világnak. Nem vagyunk biztosak benne, hogy nélkülözhetetlenek voltak a folytatások, de mintha készítőik a későbbi címadásokkal is arra tették volna meg tétjeiket, az épp aktuális film lehet az utolsó.
Apokalipszis, Teljes pusztulás, Az utolsó fejezet – néma sikolyukat nem hallották meg azok, akiknek kellett volna, így Jovovich 20 évvel többet töltött a franchise-ban, mint amit érdemes lett volna.
Alice figurája idővel messianisztikus akcióhőssé vált, miközben a filmek egyre nagyobb marhaságok lettek, de a hangnemük ritkán engedte meg magának a humort. Helyette a pátoszon volt a hangsúly, ezért egyre inkább elfelejtődött, hogy
Nem csoda, hogy az elhasznált franchise művérátömlesztésre szorult. 2021-ben átgondolták az addigi filmes bűntetteket, és kétségbeesetten az első videójáték esztétikájáig nyúltak vissza. Jovovich nélkül. Csúfos bukást eredményezett, A Kaptárnak pedig már az sem jött össze, hogy végre megpróbált újra Kaptárrá változni.
Eközben a videójátékiparban valahogy értő kezek formálták a sorozatot. Újra és újra képesek voltak kitalálni magukat, hol visszanyúlva az alaphoz, hol továbbgondolva azt. A Netflixnél ritkán vonnak le hangsúlyos következtetéseket (elvégre három Lindsay Lohan-film is készült három év alatt), így egy sorozatverzióra még befizettek. Csakhogy a 2022-ben megjelent, hanyagul összetákolt sorozat kis híján porig rombolta Racoon City mítoszát.
Mikor Zach Cregger megkaparintotta a rendezés jogát, világos volt, hogy kevés lesz kizárólag A Kaptár reboot feliratokkal házalnia a rajongóknál. El is kell hitetnie a nézőkkel, hogy szükség van még egy filmre.
